Az őszi hónapok asztrológiai hatásai
Sűrű időket élünk! A lassú bolygók haladása előre jelzi az életünkben megmutatkozó változásokat.
Ezek személyes és társadalmi szinten egyaránt megmutatkoznak majd. Szeptembertől kezdődően pedig sűrűsödnek az égi események. Három nagy bolygó fordul meg látszólagos égi útján.
Szeptember elején az Uránusz indította a sort, majd október első felében a Plútó, és november közepén pedig a Szaturnusz vált irányt. Ezeket mindig megelőzi egy látszólagos álló helyzet, amelyben a bolygó energiája, minősége megsokszorozódik. Vagyis azok a hatások, amelyeket hozzájuk kapcsolunk megerősödik az életünkben és a világunkban.
Azzal, hogy szinte egymást váltva érkeznek ezek a hatások, nagy kihívások elé állít minket egyéni és kollektív szinten egyaránt. A sort november 20-án a végleg Vízöntő jegyébe lépő Plútó zárja majd.
Tehát már most benne vagyunk egy olyan energia minőségben, aminek a felforgató erejét valamilyen szinten mindenki érzi önmagában, és a környezetében.
De nézzünk egy kicsit a mélyére ennek az energiáknak.
Ha hullámként képzeljük el a bolygók mozgását, akkor azt mondhatjuk, hogy a Plútó éppen lezáró fázisba érkezik, míg az Uránusz az új dolgok elindítását hozta el a számunkra. A Szaturnusz pedig éppen egy köztes fázist képvisel.
Mit is jelent ez a valóságban?
- A Plútó egy másfél évvel ezelőtt indított helyzetet, eseményt fog most bezárni, beérlelni. Vagyis beérik az átalakulás gyümölcse.
- A Szaturnusz rövidebb ciklusával az ez év júniusában megmutatkozó eseményeket fogja a következő fázisba lendíteni.
- Az Uránusz pedig megmutatott egy olyan új energiát, amit majd csak másfél év múlva fog beteljesedni.
- A Plútó pedig novemberben egy 16 éves korszakot zár, és ezzel egy új 20 évig tartó társadalmilag fontos változásokat hozó korszakot indít el. Ennek jelentősége akkora, hogy legközelebb 248 év múlva fog megismétlődni…
Ahogy láthatjuk éppen egy nagy csomópontban vagyunk benne. Ez pedig egyéni és társadalmi szinten egyaránt megmutatkozik az életünkben. Hogy egyéni szinten milyen életterületek érint ez a hatás, az csak a személyes képletek elemzésével válik láthatóvá.
Aki tudatosan éli az életét, és figyeli az élete eseményeinek az alakulását, ráadásul az időpontokkal is tisztában van nagyjából, azoknak fontos felismeréseket hozhat a következő időszak.
Persze nem mindenkinél aktív most mindhárom bolygó, de általában mindenki megtalálja azt, amire ráfűződik életének valamilyen aktuális történése. Nem fontos ismerni a születési képletedet, hogy rátalálj a saját témádra. Elég, ha végig gondolod az elmúlt másfél évedet.
A mostani események gyökerei
Ha 2023 május elején történt az életedben egy fordulat, valami, ami fontos volt a számodra, akkor neked a Plútó fordulata hozhat beérést, átalakulást és felismeréseket.
Érdemes elolvasnod az alábbi bejegyzést, hogy még jobban megértsd a folyamatot.
Ha 2023 augusztus vége szeptember eleje meghatározó volt a számodra, akkor neked az Uránuszhoz kapcsolódik a történeted. Most szeptembertől elindult a végső fordulat, és majd 2025 január vége hozza a lezárást.
Érdemes elolvasnod a részletekért és a megértésért a következő bejegyzést.
>>> Önfelválllás az Uránuszi fordulat tükrében
Ha 2023 júniusában indult valami az életedben, akkor most novemberben elindul a kiteljesedés, vagy éppen a befejeződés irányába a folyamat.
Ehhez a következő bejegyzést is ajánlom a számodra.
>>> Szaturnuszi energiák 2024 június
Milyen típusú energiákra, hatásokra számíthatunk?
Az Uránuszhoz a váratlan, kiszámíthatatlan eseményeket kapcsoljuk. Amikor a derült égből villámcsapásként érkeznek különféle hatások, amelyek felbolygatnak mindent körülöttünk. Hozzá kötjük a kristálytiszta felismeréseket is, tehát érdemes visszagondolni az elmúlt hónapunkra ilyen szempontból is. Valamint a szabadságot, illetve ennek bekorlátozódását is hozzá köthetjük.
A Plútó a gyökeres átalakulásokat, a változásokat és a teljes megújulást képviseli az életünkben. De hozzá köthető a hatalom megszerzése, valamint az ezzel való visszaélés is. Hozzá kapcsoljuk társadalmi szinten a manipuláció minden fajtáját, a média befolyást, az erőszakos reklámokat. Egyéni szinten az erőszakot, a megalázást, a bűntudatkeltést.
A Szaturnuszhoz kötjük a korlátozásokat, a lezárásokat, valamint a stabilitással, biztonsággal kapcsolatos félelmeket is. Ő a rend és a rendszerek ura. A céltudatos és tervszerű cselekvések tartoznak hozzá. A lépésről lépésre való haladást, építkezést segíti elő.
Az elmúlt hónap eseményeiben nagyon sok mindent felismerhetünk ezekből a jellemzőkből. Annak ellenére, hogy most éppen 2 fordulópont közötti „csendben” vagyunk. Hiszen minden bolygó fordulatnak körülbelül plusz mínusz 2 hétig van erőteljes hatása. Persze sosincs teljes nyugalom, valami mindig aktív az égen. Viszont minél lassúbb haladású egy bolygó, annál intenzívebben az energiái.
Visszatekintés a múltba
Személyes szinten tehát most az a dolgod, hogy visszaemlékezz arra, hogy hol tartott az életed a következő időpontokban, mi történt veled és körülötted akkor.
- 2023 május eleje
- 2023 augusztus vége
- 2024 júniusa
Ha ezt sikerül feltárnod, akkor már pontosan tudni fogod, hogy melyik életterületed lesz aktív a mostani és az elkövetkező hónapokban.
Ha ezek a dátumok jelentenek neked valamit, akkor mindenképpen olvasd el a korábbi ehhez tartozó bejegyzéseket, mert azokban részletesebben kifejtem, hogy mire számíthatsz a mostani beéréskor.
Kívánok neked hasznos felismeréseket, és éld tudatosan a mindennapjaidat.
Ne feledd azért vagyunk itt, hogy tapasztaljunk, és mindenből tanuljunk, amit elénk hoz az élet!
Hagyjon egy választ!
Szeretne csatlakozni a beszélgetéshez?Nyugodtan járulj hozzá az alábbiakban!