Állatok szimbolikája – Teve

Teve

Mérséklet, kitartás és álló képesség.

A teve nem tartozik kimondottan a misztikus állatok közé. Nem találtam olyan népcsoportot, ahol spirituális szinten közelítették volna meg a szerepét, a jelentőségét.

Persze az arab világ elképzelhetetlen nélküle. Annyira fontos szerepet töltött be az életükben, hogy vagyontárgynak számított, és népszámláláskor alkalmából őket is nyilvántartásba vették.

Az, hogy nincs ismert spirituális értelmezése, nem jelenti azt, hogy kevésbé értékes lenne, mint a többi állat.  Csupán annyit, hogy inkább a gyakorlati életben betöltött szerepe alapján értékeljük. Tehát, ha meg akarjuk érteni az üzenetét, a jelentőségét ezt kell kiindulási alapnak tekintenünk.

Nézzük, mit tudunk róla:

Olyan környezetben is képes élni, ahol a többi állat elpusztulna.

A különlegesen nehéz sivatagi közegben, ő az egyetlen állat, aki az ember segítője, támasza, nélküle kisebb lenne az életben maradásának az esélye.

Ez az állatok szimbolikája sorozat következő része, ha még nem olvastad az elsőt, akkor mindenképpen kattints itt a BEVEZETŐ-re, és olvasd el az első rész legelejét, hogy a lehető legtöbbet tudd kivenni ezekből az önismereti állat elemzésekből. 

Nagyon szívós, kitartó, és hatalmas állóképességgel rendelkező állatok.

Hihetetlen módon alkalmazkodtak a szélsőséges körülményekhez. A fülük és az orruk is bezárható, így élik túl a homokviharokat.

Engedelmesek, türelmesek, és kényelmes állatok, de ha kell, akkor nagyon gyorsan, és sokáig képesek talpon maradni, és 180–270 km-t is képes megtenni egy nap. Tehát fáradhatatlan, gyors, és a nagy teljesítményekre képes.

Amikor látjuk, hogy milyen hatalmas terheket cipelnek a hátukon, akkor azt hihetnénk, hogy képesek megsokszorozni az erejüket, vagyis erőn felül is tudnak teljesíteni. De a teve, csak annyit visz a hátán, amennyit kényelmesen elbír. Ha többet akarnak rá pakolni, akkor egyszerűen nem áll föl… Vagyis, van egyfajta józan ítélőképessége, nem teszi kockára az életét.

Képes elveszíteni a vízben kifejezett súlyának a 30 %-át, míg az ember számára a 12 % már végzetes lenne. Raktározni képes a tápanyagokat, hogy sanyarú körülmények között is túl tudjon élni. Ebben is egyedülálló az állatok között.

Milyen üzenete van a számodra, ha őt választottad:

  • Nagyon szívós, és kitartó vagy, ha valamibe beleállsz, akkor azt végig csinálod.
  • Képes vagy fáradhatatlanul előre menni, hatalmas teljesítményekre vagy képes.
  • Tudsz pihenni, lazítani, és nem terheled túl magad.
  • Józan ítélőképességgel rendelkezel, tudod, hogy mikor kell önmagadra figyelni.
  • Nem kockáztatod az egészségedet, az életkilátásaidat, tudsz nemet mondani.
  • Nem vállasz többet annál, amit könnyedén meg tudsz csinálni.
  • Életed a szolgálatról szól, hasznára vagy másoknak.
  • Teszed, amit elvárnak tőled.
  • Nagyon fontos számodra, hogy tartalékaid legyenek.  
  • Értéknek számítasz, de mások tulajdonaként…

Amin érdemes elgondolkoznod, hogy:

  • Hol vagy Te, valójában az életedben?
  • Vannak-e saját céljaid, vagy teljes egészében másokért élsz?
  • Ki tekint a saját tulajdonának…?

A teve a becsvágyat is jelképezheti, mert képes letérdelni, meghajolni, megalázkodni mások előtt, amíg meg nem kapja a vágyott terheket/hivatalt.

Amikor azt érzed, hogy vélt, vagy valós veszély közeleg, akkor lezárod önmagad. Úgy érzed, ez a túlélésed záloga, ami a teve esetében igaz is. De, ha bezárod az érzékszerveidet, nem tudod kiszimatolni, maghallani a külvilágból jövő információkat, és így csak önmagadra, a zárt belső világodra tudsz hagyatkozni.  Nem jutnak el hozzád azok az szavak, amelyek lehetővé tennék, hogy átértékeld azt, ami belül van. Ami korábban a hasznodra volt ugyan, de lehet, hogy ma már akadályozza a fejlődéseset.  

Van egy érdekesség még a tevék esetén, ami ezt a mintát erősíti. Ez pedig az, hogy dupla bundájuk van. Egy belső, meleg, pelyhes, és egy durvább, hosszúszálú külső réteg. Olyan, mintha kétszeresen zárná el magát a külvilág hatásaitól.

Amennyiben álmodban, vagy akár meditatív állapotban jelenik meg a teve, esetleg másfajta módon bukkan fel az életedben, akkor megjelenhetnek ezek a jellemvonások a viselkedésedben, de az is lehetséges, hogy az aktuális élethelyzeted tükrözi a korábban leírt mintázatot.

Ilyenkor érdemes tudatosan végig elemzeni a helyzetet az előzőek alapján.

Kíváncsi vagyok, mennyire passzol rád ez a leírás, ha éppen a tevét választotta a tudatalattid, vagy ha kedveled őket.

Örülök, ha megírod kommentben a gondolataidat.☺️

0 hozzászólás

Hagyjon egy választ!

Szeretne csatlakozni a beszélgetéshez?
Nyugodtan járulj hozzá az alábbiakban!

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük