Uránuszi aktualitás – ciklusok találkozása

Elérkeztünk az év első nagy uránuszi fordulópontjához.

Ahogy az utóbbi években már megszokhattuk Januárban a nagybolygók közül az Uránusz az, aki megállni látszik égi útján, majd elindul előre, hogy ismét elérjen egy olyan pontot, ahol 84 évvel ezelőtt tartózkodott utoljára.

Ez a mostani azért is különleges fordulat, mert a Bika 23 fokáról elindulva meg sem áll az Ikrek jegyéig. Szóval ebben a lendületben már egy új minőség is megnyilvánul majd a nyár végén. Erről persze majd érkezem elemzéssel.

Most viszont maradjunk a jelenben, és lássuk milyen hatással van ránk és az életünkre ez a mostani időszak. Először is a jegyek 23 foka érintett a mostani időpillanatban az Uránusz által.

Hogyan hat az Uránusz a születési képletedre?

Ha van bolygód, vagy házcsúcsod bármelyik jegy 23 fokán, akkor te erőteljesen érezheted ennek hatását. Maga az Uránusz a váratlan, kiszámíthatatlan energiákat képviseli, valamint a szabadság és különlegesség mintázatát.

Amennyiben valamelyik személyi bolygód (Nap, Hold, Merkúr, Vénusz, Mars, vagy az Aszcendensed) érintett általa, akkor belső megélésedben jelenik meg ez a minőség, ami persze ebből adódóan a viselkedésedben is megnyilvánulhat. És mivel külvilág azt tükrözi vissza, ami benned van, így a környezetedben is megtapasztalhatod ezt a minőséget.

Vagyis negatív megélés esetén türelmetlen, ingerült reakcióid lehetnek, feszegeted a határokat. A külvilág részéről érkező hatásokat a személyes szabadságod megsértéseként érzékeled. Vagyis túlzottan hevesen reagálod le az eseményeket. Felerősödő szabadságvággyal…

A külvilágban is megjelenik mindez, mintegy tükörként. Persze nem kell itt nagy spiri energiákra fogni mindent. Egyszerűen, ha te türelmetlen vagy, akkor a külvilágban is felborzolódnak a kedélyek, és persze fordítva is igaz. Lehet, hogy nálad nem érint semmit az Uránusz, de a párodnál, a gyerekednél, a szüleidnél éppen beaktiválódik, és ennek hatása alól nem tudod te sem kivonni magad…

De van azért pozitív megélése az Uránuszi energiáknak, ilyen például az önazonosság, az újító kedv. Felerősödik a pozitív változásokra való igény, nyitottság az új, nem hétköznapi dolgok kipróbálására. Vagyis kedvet érzünk arra, hogy a megújulás felé haladjunk önmagunkban, a kapcsolatainkban, vagy éppen a munkánkban.

Jöhetnek az új ötletek, és akár a lendülettől hajtva be is építhetjük azt az életünkbe. Hozhat tehát ez az időszak megújulást, önmagad szabadabb, önazonosabb megélését. És persze felszabadító változásokat.

Házak, életterületek uránuszi érintettsége

Amennyiben a házcsúcsod kezdődik 21-25 fokon, akkor annak az életterületnek a változására, megújulására számíthatsz. Vagy éppen arra, hogy hirtelen váratlanul fenekestől felfordul minden az adott életterületen.

Az Uránusz a tisztító szél szerepét tölti be, vagyis olyan helyzetekből tud kiszabadítani, ahol nem lehettél önmagad, és nem élted meg a személyes szabadságodat. Ha például ez a 7-es házad, akkor a házasságodban várhatóak hirtelen változások, szabadsággal kapcsolatos konfliktusok. Ha pedig már egy ideje nem komfortos a helyzet, akkor akár szakadáshoz is vezethet.

Ha a X. házad érintett, akkora munkádban várható megújulás, új lehetőségek jelenhetnek meg az életedbe. Vonzani kezd az informatika világa, vagy más újítás történik a hivatásodban. Vagy ráébredhetsz arra, hogy mi is az életed valódi célja itt a földi létben.

A legrosszabb esetben váratlanul megszűnik a munkád, elküldenek leépítés miatt, vagy azért, mert nem te vagy a megfelelő arra a munkakörre. DE fontos tudni, hogy ilyenkor legtöbbször ez a hirtelen, váratlan esemény a te érdekedet szolgálja hosszabb távon. Ezzel kényszerít rá az élet, hogy megtaláld azt a hivatást, ahol önmagad lehetsz, és amelyben kibontakoztathatod a képességeidet

23 fokon álló bolygók a jegyekben

Ahhoz, hogy szét tudjuk választani azt, hogy jó vagy rossz megélést hoz-e számunkra az Uránusz, ahhoz csak azt kell tudni, hogy melyik zodiákus 23. fokán helyezkedik el bolygó, és melyik házcsúcs kezdődik el a jegyek 21-25 foka között. Ha nem tudod a képletedet, akkor az internetet fellelhető ingyenes asztrológiai programokban meg tudod nézni.

Most pedig jöjjön most egy kis segítség ennek az értelmezéséhez.  

  • Ha az Oroszlán, a Skorpió, vagy a Vízöntő jegyében található a bolygó a 23 fok közelében, akkor valószínű, hogy kellemetlenül érint ez az uránuszi hatás. Váratlan, kiszámíthatatlan eseményekre, szakadásokra számíthatsz azon az életterületen, amely ehhez kapcsolódik, vagy ahol tartózkodik. Ha személyi bolygó az, ami érintett, akkor felerősödnek a fentebb említett negatív hatásokat.
  • Ha a Szűz, vagy a Bak jegyében van bolygód ezen a fokon, akkor az események pozitív értelemben érintenek. Felszabadulást, megújulást következik, vagyis pont azt bontja le az Uránusz, aminek már Te is véget akartál vetni.  Éppen ezért megkönnyebbülést, és felszabadulást érzel majd a változáskor. A személyi bolygók vonatkozásában szintén a pozitív megélések lesznek majd jelen.
  • A vizes jegyekben, vagyis a Rák, a Skorpió, és a Halak jegyében szintén a pozitív hatások érvényesülnek, de itt neked is aktívan kell részt venned a változtatásban. Például nem várhatod, hogy kirúgjanak arról a munkahelyről, ahonnan szabadulni szeretnél, hanem neked kell felmondanod…
  • A Bika jegyben bármelyik oldal megnyilvánulhat, de ezt pontosan tudod már, hiszen másfél éve benne vagy már ebben a folyamatban.

A házak esetén, ha ezeknek a jegyeknek a 23 foka körül helyezkedik el a házcsúcs, ugyanez érvényes, mint a bolygóknál, annyi a különbség, hogy ott egy adott életterület lesz érintett a változásban.

Az Uránuszi megújító események másfél év alatt érnek be. Vagyis a bolygók látszólagos hátráló mozgása miatt egy adott pont első és utolsó érintése között másfél év telik el. Ráadásul mindíg két ciklus fut párhuzamosan az életünkben.

Jelenleg éppen két Uránuszi ciklus találkozási pontjában vagyunk.

Az egyik éppen záródik, vagyis 2023 augusztusában kezdődő események érnek be ebben az időpillanatban. Ennek lépcsőfokait érdemes elolvasnod a korábbi bejegyzésben. Így össze fogod tudni rakni azokat az eseményeket, amelyek számodra ehhez a ciklushoz kapcsolódnak.

->>> Önfelvállalás az Uránuszi fordulat tükrében

Hogy miért érdemes ezt utólag is végig elemezi?

Mert rengeteg felismerésre tehetsz szert ennek segítségével.

  • Elsősorban arra tudsz rálátni, hogy hol volt szükség tisztulásra, melyik kapcsolatod érett meg a változásra, vagy éppen a lezárásra.
  • Hol tartasz az önazonosság felé vezető úton?
  • Hol és milyen esetekben vagy hajlamos lemondani a szabadságodról vélt vagy valós indokok miatt?
  • És alójában mit is jelent számodra a szabadság, és mennyire érzed magad komfortosan az életedben?

Persze még lehetne tovább finomítani a kérdéseket, de ha ezekre őszintén válaszolsz, akkor nagyon sok mindent tudhatsz meg magadról. Fontos tudni hogy az elmúlt másfél év elsősorban azoknak aktiválta be ezeket a témákat, akiknek van bolygója, vagy házcsúcsa a legyek 23. fokán.

A 2024 augusztus végén indult új Uránuszi ciklus

A másik ciklus épp most lép bele a második fázisába.

A különbség a két ciklusban mindössze 4 fok 10 perc. Vagyis az, ami most zárul, az a jegyek 23 fokát aktiválja. A másik ciklus pedig a jegyek 27 fokán indult. Ez pedig majd 2026 február elején teljesedik be.

Az új Uránusz ciklus aktiválódásának időpontjai

  • Első lépcsőfok: tehát 2024. augusztus 28 és szeptember 5-e között indult.
  • Második lépcsőfok: 2025. január 27 – február 3. Ezt a dátumot úgy kell értelmezni, hogy mostantól ismét elindul felénk az a problémakör, amivel augusztus végén találkoztunk.
  • Harmadik lépcsőfok: az Uránusz második érintése 2025 május 18-a. Ekkor mutatkozik meg ismét kristálytisztán az a problémakör, amivel a legelső lépcsőfokban találkoztunk. Most ráláthatunk arra, hogy hová jutottunk. Ugyanolyan felforgató-e a számunkra, vagy már tudjuk másképp kezelni a helyzetet. Az is lehetséges, hogy az a téma, ami korábban megnyilvánult, most lép a következő fázisába…
  • Negyedik lépcsőfok: 2025. szeptember 2 és szeptember 9-e között ismét egy fordulóponthoz érünk. Ez a beérés fázis. Vagyis ettől kezdve elkezd a finis felé közeledni a helyzet.
  • Ötödik lépcsőfok a beérés fázisa, 2026. Január 31 és február 7-e közötti időszak. Valami átalakul, és elérkezünk a végső fázisba.

(Az időpontokhoz, időtartamokhoz mindig számíts hozzá plusz-mínusz 2 hetet!!!)

Ha tudatosan képes vagy érzékelni mindazt, ami körülötted történik, akkor sok felismeréshez juthatsz ezeknek a dátumoknak a segítségével. Ha ezekben az időpontok közelében történik valami váratlan az életedben, akkor érdemes megkérdezni magadtól, hogy

„Mit akar megújítani, megreformálni az életemben ez a helyzet?” Illetve „Mennyire vagyon önazonos jelenleg az életemben?”

Kívánok neked sok hasznos felismerés, és tudatos életvezetést!

0 hozzászólás

Hagyjon egy választ!

Szeretne csatlakozni a beszélgetéshez?
Nyugodtan járulj hozzá az alábbiakban!

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük