URÁNUSZI FORDULAT

ASZTROLÓGIAI FORDULAT - URÁNUSZ

Ismét egy ciklus végéhez értünk!

Az Uránusz kb. másfél évvel ezelőtt, pontosan 2017. július 31-e és augusztus 6-a között megállni látszott égi útján, és 84 év után először érte el a Kos jegyének 28. fokát. Most pedig 2019. január 3-ától 9-éig utoljára tér vissza erre a pontra, hogy bezárja a kört. Legközelebb 84 év múlva találkozhatunk majd vele ugyanezen a helyen.

 De nézzük meg mit jelent ez a számunkra itt a Földi síkon. Röviden és tömören, azok a történések, amelyek 2017 nyarán indultak, most beérnek, kibontakoznak, és elnyerik végső formájukat. Próbáld meg visszapörgetni gondolatban, hogy hol tartott az életed azon a nyáron. Mielőtt azt hinnéd, hogy könnyelműen bánok az idővel, elárulom, hogy az Uránusz mielőtt megállna, és ellenkező irányba fordulna (persze csak látszólagosan, innen a Földről nézve, a valóságban sosem haladnak visszafelé a bolygók. J ) annyira lelassul, hogy akár már 1 hónappal korábban is érezhetővé válik a hatása.

Emiatt érdemes az egész 2017 nyarát végiggondolni.

Nézzük meg, hogy milyen típusú eseményeket hozhat egy Uránuszi aktiválódás.

Ahhoz hogy ezt megfejtsük magának a Bolygónak az esszenciájából kell kiindulnunk.

  • Elsődlegesen az Uránusz a SZABADSÁGOT jelképezi. Nem véletlenül kapcsolják hozzá a Francia forradalom jelmondatát a „Szabadság, Egyenlőség, Testvériség”-et.
  • És ha már itt tartunk, igen, a forradalmakat, illetve a saját életünkben lévő felfordulásokat, VÁLTOZÁSOKAT is jelenti.
  • Az Uránuszt a villámmal, a VÁRATLAN ESEMÉNYEKKEL, az elektromossággal, és a számítástechnikával is összekapcsolhatjuk.
  • Felfedezése után indult meg a technikai fejlődés a világban, tehát mindenképpen hozzá tartoznak az ÚJÍTÁSOK és a modernizálás.

Nézzük meg a személyes életünkben milyen kérdéseket vet föl, ha az Uránusz aktivál egy számunkra meghatározó személyi bolygót.

  • Az első kérdés, amit felvet, hogy mennyire tudsz önmagad lenni a saját életedben? Esetleg annyira belesüppedtél a szerepeidbe, és már teljesen eggyé váltál velük?
  • A második, hogy szabadnak érzed-e magad, vagy annyira bekorlátoznak a körülményeid, hogy teljesen elvesztetted az irányítást?

Minden esemény, ami 2017 nyarán kezdődött ezeket a témákat hozhatja felszínre benned, persze elsősorban akkor, ha valamelyik bolygód épp a Kos jelének a vége felé található. De ha érezted ezt a hatást, akkor biztos lehetsz benne, hogy ott áll valamelyik személyi bolygód, vagy esetleg valamelyik életterületed kezdőpontja helyezkedik el a Kos 28. fokának a közelében ( plusz, minusz 2 fok). Ezért fontos végiggondolni, hogy mi történt az életedben, abban az időszakban.

De ahogy a korábbi cikkeimben is írtam ez a találkozás nem egy egyszeri alkalom, hanem egy folyamat. (Ha nem olvastad még, ajánlom figyelmedbe a „Szaturnuszi fordulat” és a „Plútói fordulat” című bejegyzésemet is.)

De nézzük a folyamat lépcsőfokait:

  1. 2017. augusztus eleje: Az Uránusz először érinti a Kos 28 fokát. Elindul valami váratlanul, amire nem számítottál előre. Esetleg úgy érzed, hogy eleged van mindenből, szabad akarsz lenni.
  2. 2017. december végéig az Uránusz hátrál, távolodik az augusztusi helyzetétől, év végéig fokozatosan lecsendesednek az események, mintha visszaállt volna a régi rend.
  3. 2018. Január eleje: Az Uránusz megáll és új lendületet kapva elindul előre, és megjelenik újra az a probléma, ami már augusztusban megmutatkozott.
  4. 2018. április 19-éig egyre erősödik ez a hatás, és egyre inkább formát ölt. Láthatóvá válik, hogy milyen változtatásra van szükséged ahhoz, hogy jól érezd magad az életedben.
  5. Április második felében az Uránusz újra eléri a Kos 28 fokát. Itt már egyértelműek a jelzések, esetleg kapsz egy váratlan ajánlatot, ami fenekestül felforgatja majd az eddigi világodat.
  6. 2018. augusztus elejéig felgyorsulnak az események, minden változásba lendül, hogy elindulhasson egy új korszak az életedben.
  7. Augusztus elején újra megáll az Uránusz, ekkor már a Bika 2 fokán, elindít egy új ciklust, amely majd 2020. január elején érik be. December végéig inkább a háttérben zajlanak az események, amelyek a végső változást készítik elő.
  8. 2019. január eleje: beérik minden, esetleg valami még tovább lendíti a kezdeti eseményeket, és rádöbbensz, hogy teljesen más életet élsz, a másfél évvel ezelőttinél.

A KULCSSZÓ A VÁLTOZÁS!

Ha úgy érzed, hogy nem találsz semmi olyat az életedben, ami rímelne erre a forgatókönyvre, akkor se keseredj el! Az elkövetkező években egészen 2023-ig minden augusztus elindít majd egy új ciklust, és ez érint fog mindenkit. Biztos, hogy a Te életedben is fókuszba kerül majd a szabadság kérdése, és megmutatkozik, hogy hol kell majd változtatnod az életeden ahhoz, hogy végre ÖNMAGADDÁ válhass!

Ha még nem töltötted le Lelkünk Kódjai ingyenes e-bookot, akkor most ITT MEGTEHETED!

Ha viszont szeretnél elmélyülni a témában és jobban megérteni a szimbólumok mögött rejtőző üzeneteket, feltárni életed rejtett összefüggéseit, akkor ajánlom figyelmedbe a JÖVŐNK A MÚLTUNKBAN című e-bookomat.