Valódi beszélgetés, vagy észosztás?

Ma ismét elértük egy magasabb rezgésű naphoz. Ez a 43/7-es számhoz kapcslódik a SORSKÓD rendszerében

Ahogy haladunk előre az időben egyre többször lépnek be olyan minőségek a világunkba, amelyek már túl mutatnak a hétköznapok síkján. Éppen ezért ezek a napok lehetővé teszik, hogy egy adott problémakört egy teljesen más nézőpontból közelítsünk meg.

Ezeken a napokon lehetővé válik, hogy kilépjünk a megszokott mintáinkból, és másképp közelítsük meg életünk legfontosabb témaköreit. A cél mindig az, hogy új, és reményeink szerint jobb megoldást találjunk arra, ami a korábbiakban nem működött.

Ezek a napok energetikailag a segítségünkre vannak abban, hogy képesek legyünk feljebb emelkedni a probléma síkján, és rálátni arra, hogy  mi lenne a megoldása az adott helyzetnek. 

Ha ez sikerül, akkor képesek leszünk máshogy reagálni, és ezáltal ki tudunk lépni a mókuskerékből. Hiszen azzal, hogy egy picit megváltoztatjuk a viselkedési módunkat, azzal a külvilágban el tudunk indítani egy új hullámot.

Persze ez nem hoz egyértelműen megoldást az évek óta fennálló konfliktusos mintára, főleg, ha ez az első ilyen próbálkozásunk, de az biztos, hogy megakasztja a folyamatot, és a másik félből is másfajta reakciót kényszerít ki.

A mai nap fókuszpontja

A mai nap egyértelműen a kommunikációnkra, és a gondolkodásmódunkra helyezi a fókuszt.

Ha a mai napon azt veszed észre, hogy erőből kommunikálsz, és meg vagy győződve arról, hogy neked van igazad, ráadásul elkezded osztani az észt, akkor alacsony szinten éled a mai napot.

Vagyis belekeveredsz újra ugyanabba a mintába, ami már korábban sem működött. Viszont ezen a napok képes lehetsz arra, hogy valódi megoldást találj. Ehhez fel kell ismerned a mintát, és észre kell venned, hogy Te hol vagy benne ebben az egészben, milyen érzések mentén kommunikálsz. Vagy milyen indulatok ébrednek fel benned az adott helyzetben. 

És persze el kell csípned azt a pillanatot, amikor a folyamat megállítható, és új mederbe terelhető. 

Nem egyszerű egy régóta húzódó konfliktusos viselkedési mintát megtörni. Ráadásul ilyenkor a másik viselkedése is szerepet játszik a folyamatban, és persze hajlamosak vagyunk az ő felelősségét eltúlozni, és ő rá tolni az egészet.

A kommunikációs problémák esetén mindenképpen társasjátékról beszélünk. És igen, mindkét félnek változnia kell ahhoz, hogy megoldás szülessen. De valakinek el kell kezdeni… 

És mivel Te olvasod most ezt, így a Te vagy jelenleg a tudatosabb fél…

Ahhoz, hogy észrevedd mi zajlik benned egy adott szituációban, azt csak Te tudhatod. És ha észreveszed, már van választásod. Az is lehet megoldás, ha egyszerűen nem reagálsz arra, ami ezelőtt gyújtóbomba volt közöttetek. 

De az is lehet, hogy ha korábban Te voltál az, aki visszahúzódott, akkor most neked kell beleállni a helyzetbe, jelezve, hogy eddig, és ne tovább. Vagyis meg kell húznod a határaidat.

Csak Te tudhatod, hegy aktuálisan mi a Te részed a konfliktusban.

A mai nap megoldása

Ehhez pedig a szeretet szintjére kell felemelkedni, mert csak akkor tudjuk meglátni, hogy éppen hol tart a folyamat, és hol tartunk mi a fejlődésünkben.

A legfőbb kérdések a mai napon

  • Szeretem-e a másikat annyira, hogy elfogadom az ő véleményét, gondolkodását. 
  • Fontos-e számomra annyira a kapcsolat, hogy ne menjek bele erő harcokba?
  • Képe vagyok-e arra fókuszálni, ami összeköt, ahelyett, hogy a különbözőségekre fókuszálnék?
  • Szeretem-e magam annyira, hogy nem engedem meg, hogy méltatlan helyzetbe kerüljek a másik fél miatt.
  • És persze, ismerem-e a saját határaimat, és képes vagyok-e ezt szeretettel kijelölni.


Szóval hatalmas fejlődési lehetőséget rejt a mai nap!

Érdemes kicsit elgondolkodni ezen, és tudatosan jelen lenni, hogy nyakon tudjuk csípni ezeket a helyzeteket. Ha képesek vagyunk felfedezni hol jelennek, jelentek meg ezzel kapcsolatos mintázatok a mai napon, akkor azt is megtudhatjuk belőle, hogy min kell változtatni.

Erre pedig még bőven lesz lehetőségünk a következő időszakban. 

Július 19-én, és 28-án, augusztus 18-án és 27-én, és szeptember 17-én és 26-án pedig számon kéri majd az élet hogy hová jutottunk ebben a témában.  

Vagyis ismét előkerülhetnek a mai nap helyzetei, és meglátjuk mit sikerült az elmúlt időszakban megfejlődni. 

Kívánok neked tudatosságot, bölcs belátás, szeretetteljes kommunikációt, és mély elfogadást a külvilág és önmagad felé egyaránt! ☺️



SORSKÓD online tanfolyam!

00
Day
00
Hour
00
Minute
00
Second

Ismerd meg Te is ezt a páratlan sorsfeltáró rendszert, és teremts magadnak egy tudatos életet!

Csak július 10-e éjfélig rendelhető, 11-én bezárja kapuit a SORSKÓD tanfolyam.

Most utoljára tudsz ezen az áron hozzájutni ehhez a páratlan tudáshoz!

Ha szeretnéd megérteni a sorsfeladatodat, és szeretnél egy olyan eszközt, ami a sorsod útján való haladásodban folyamatosan támogat, akkor ez a tanfolyam hatalmas segítség lesz a számodra!

Ennek a tudásnak a birtokában azt is meg fogod érteni, hogy az életed fotos eseményei, és a számodra fontos emberek hogyan kapcsolódnak hozzád, és mi a dolgotok egymással.

Használd ki ezt a lehetőséget, és lépj a tudatosság útjára!



0 hozzászólás

Hagyjon egy választ!

Szeretne csatlakozni a beszélgetéshez?
Nyugodtan járulj hozzá az alábbiakban!

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük