MIKOR NEM MŰKÖDIK – az erőszakmentes kommunikáció?

Az erőszakmentes kommunikáció lényege, hogy a mondandónkat ÉN üzenet formájában juttassuk el a másikhoz.

Ahhoz viszont hogy átmenjen az üzenet, ahhoz szükség van egy „adóra”, és egy „vevőre”.

Vagyis csak akkor lehet egy „ÉN üzenet” hatásos, ha erre a „vevő” is készen áll.

Nézzük meg mi is valójában az erőszakmentes kommunikáció.

Ennek bemutatására most csak két embert vegyünk alapul. Az egyik, aki szeretné elmondani a gondolatait, az érzéseit, a felismeréseit, ő az „adó”, a másik fél pedig, aki ezt meghallgatja, vagyis befogadja a „vevő”.

Az „adó” arról beszél, hogy ő mit érzett egy adott helyzetben, hogy benne mi fogalmazódott meg, és mindezt úgy kommunikálja ki, hogy ebbe nem vonja bele a saját véleményét a másik viselkedéséről, cselekedeteiről, szemléletéről. Vagyis az érzéseiről, felismeréseiről beszél egy adott helyzet vonatkozásában, nem pedig arról, hogy a másik miben hibázott vele, vagy ezzel kapcsolatosan.

Vagyis CSAK arról beszél, hogy számára mit jelentett az adott helyzet. Ezzel első körben nem is lenne semmi gond.

Miért fut mégis zátonyra sokszor az erőszakmentes kommunikáció?

Hogy képes-e befogadóvá válni a másik erre a fajta kommunikációra, azt nagyon sok minden fogja befolyásolni.

Nagyon sokszor azt tapasztaljuk, hogy még ha ismeri is a „vevő” az énüzenetek lényegét, akkor is érzelmek generálódnak benne. Ennek hatását pedig gyakran nem lehet előre kiszámítani, belekalkulálni a beszélgetésbe.

Azzal hogy kimondom, hogy engem valami zavar, hogy rosszul éreztem magam egy adott helyzetben, az a másik emberben is érzelmi reakciókat vált ki attól függően, hogy milyen a személyisége, és mit hoz a múltjából. Vagyis benne is beindulnak folyamatok a másik fél mondandójának hallgatása közben, annak ellenére, hogy a másik fél csak önmagáról, és a saját megéléséről beszél.

Nézzünk meg egy párat ezekből.

• Ha hajlamos az önvádra, a bűntudatra, akkor magát fogja okolni a másik érzései, és a történtek miatt
• Ha empatikus, akkor szégyent érezhet, hogy nem figyelt eléggé a másikra, hiszen neki ezt már előre tudnia kellett volna.
• Ha maximalista, akkor úgy érzi, hogy hibázott, és dühös lesz magára, és csalódottnak érzi magát.
• Ha bizalmatlan a világgal szemben, akkor támadásnak érzi a másik őszinte érzelem megnyilvánulását.
• Ha hajlamos a „legjobb védekezés a támadás” viselkedésre, akkor azon nyomban visszafordítja a helyzetet, és elkezd vádaskodni.
• Ha alapvetően nem tud az érzelmekkel mit kezdeni, akkor elbagatellizálja a másik problémáját, érzéseit.
• Ha gyerekként egy manipulatív szülő mellett nőtt fel, akkor az is előfordulhat, hogy manipulációnak tartja a másik kommunikációs stílusát.

Ezért van az, hogy sokan, akik megpróbálják ezt az utat követni, gyakran csalódottan abbahagyják az egészet, mert úgy látják, hogy ez nem működik a személyes környezetükben.

Az, hogy valaki nyitott-e az erőszakmentes kommunikációra, hogy be tudja-e fogadni az őszinte ÉN üzeneteket, az nagymértékben függ:

• a személyiség érettségétől,
• a személyes érzékenységtől
• a korábbi kapcsolati sérülésektől
• a családból hozott viselkedési mintáktól
• a gyerekkori sérülésektől, hiszen onnan hozzuk a világhoz való hozzáállásunkat.

Tehát nincs egyszerű dolgunk, ha megpróbáljuk alkalmazni az emberi kapcsolatainkban az erőszakmentes, ÉN üzenetű kommunikációt. Mindenképpen tisztában kell lennünk azzal, hogy ha nem működik valamiért, akkor nem biztos, hogy a mi készülékünkben van a hiba.

Az viszont biztos, hogy ez a világ egy sokkal őszintébb, és sokkal szeretetteljesebb hely lenne mindannyiunk számára, ha minél többen alkalmaznánk ezt a hétköznapokban. Ahhoz viszont, hogy ez építő jelleggel tudjon megnyilvánulni az életünkben, ahhoz mindkét fél aktív részvételére van szükség. Máskülönben könnyen csalódásokhoz vezethet.

De azzal is tisztában kell lennünk, hogy magában az én üzenettel való kommunikáció nem hoz megoldást a kapcsolati problémákra. Legalább annyira fontos, ha nem fontosabb az egészséges határok kijelölése.

Hogy ez megvalósítható-e erőszakmentes kommunikációval, ennek megfejtését rátok bízom.