KORONAVÍRUS JÁRVÁNY KÖVETKEZMÉNYE

Avagy a nagyszülők elszigetelődésének szimbolikus üzenete.

A történések mögött meghúzódó valódi üzenet felfedezése új értelmet ad az eseményeknek!

A koronavírus járvány miatt a 65 év felettiek kiszorultak a családok hétköznapjaiból.

De ennek a helyzetnek, mint minden más eseménynek is van egy jól meghatározható haszna az érintettek számára, annak ellenére, hogy most csak a nehézségét érzékeljük. Most ezt a témát szeretném körbejárni ebben a bejegyzésben.

A látható és érthető oka az, hogy már a külföldi statisztikák alapján láttuk, hogy az idősebb generáció a veszélyeztetettebb, náluk gyakrabban jár komoly szövődménnyel a fertőzés, mint ahogy minden más betegség esetén is. Most ez halmozottan is igaz.

Ennek természetesen megvan az élettani oka, hiszen minél idősebb a szervezet, annál sérülékenyebb és annál nehezebben tud regenerálódni. 

De most egy teljesen más irányból, a LÉLEK és a SORS irányából szeretném megközelíteni, értelmezni a kialakult helyzetet.  

Ahogy a korábbi bejegyzésemben “A KORONAVÍRUSJÁRVÁNY SZIMBOLIKUS ÜZENETE”-ben is olvashattad minden okkal történik az életünkben. Ha meg tudjuk fejteni a háttérben megbújó összefüggéseket, akkor minden helyzetből nagyon sokat tanulhatunk. 

ELSŐ LÉPÉSKÉNT NÉZZÜK A TÉNYEKET, HOGY MILYEN UTASÍTÁSOKAT KAPTUNK AZ ELMÚLT HÓNAPBAN:

• Ne a nagyszülők vigyázzanak a gyerekekre.
• Az idősek maradjanak otthon.
• Ne látogassuk az idősebbeket, de gondoskodjunk róluk.
• Tartsunk másfél méter távolságot egymástól.
• Az élelmiszerboltok és gyógyszertárak 9-12-ig csak a 65 év felettieket szolgálják ki, utána viszont ők azok, akik nem mehetnek be a boltba.

Tulajdonképpen ez a helyzet a 65 év felettieket elszigetelődésre kényszeríti.

A család mindennapi életéből tehát kikerülnek a nagyszülők.

VAJON MI LEHET ENNEK EGY MAGASABB NÉZŐPONTBÓL AZ ÉRTELME?

Mivel ez egy szélsőséges állapot, ezért valószínű, hogy egy korábbi nem megfelelően kezelt helyzetnek a feloldását, újra értelmezését kényszeríti ki.

Vagyis valami olyan problémára hívja fel a figyelmünket, amit eddig nem akartunk észre venni, vagy ha érzékeltük is, nem tudtunk megoldani. Ez pedig nem más, mint a szülők, nagyszülők túlzott bevonása, illetve bevonódása a hétköznapi életünk működtetésébe.

Maga a kialakult helyzet, vagyis az, hogy a 65 év feletti korosztály nem vehet részt a család életében, megoldás valamire, ami eddig nem tudott megteremtődni.

MIT IS JELENT EZ VALÓJÁBAN?

Először vizsgáljuk meg, hogy milyen problémák merülhetnek föl a felnőtt gyerekek és az idősödő szülők között:

• A nagyszülők-szülők túlságosan bele vannak vonva a család életébe, ami számukra már fárasztó, de nem tudtak belőle kiszállni.
• A nagyszülők-szülők, túlságosan beleavatkoznak a gyermekeik életébe, ami a számukra lehetetlenné tette azt, hogy a saját életüket éljék.
• A szülők-nagyszülők és a gyerekek-unokák teljesen eltávolodtak egymástól.

NÉZZÜK ELŐSZÖR AZT, HOGY MI A PROBLÉMA A SZÜLŐK TÚLZOTT BEVONÁSÁVAL:

Gyakran tapasztalom, hogy túl sok teher nehezedik a nagyszülőkre.

Iskola után hozzájuk megy az unoka, az ebédről is ők gondoskodnak és ők viszik-hozzák a gyerekeket a különórákra. Persze ez örömforrás is a számukra, de fizikailag már nehezebben bírják. Viszont nem akarnak szólni, jelezni, mert akkor bűntudatuk lenne.

Ez a helyzet szinte már természetes, sőt van, amikor elvárás is a felnőtt „gyerekek” részéről. Nem tartva tiszteletben az idősödő szülőket.

Tulajdonképpen ez egy patt helyzet. A Nagyszülő szeretne az unokáival lenni, de fizikailag már nem bír annyit, mint korábban. Nehéz ezt tudomásul vennie saját magának is, és ezért erőn felül vállalja a közreműködést a család életében.

Általában érzi, hogy ez már sok neki, de bűntudata lenne, ha ezt ki is mondaná, ezért nem ad hangot az érzéseinek. Viszont ezáltal feladja önmagát, és a saját igényeit. Ami még rosszabb, hogy lassan már nincsenek is igényei, már azt sem tudja, hogy mit kezdene magával, ha nem kellene gondoskodni a családról. Teljesen eltávolodott önmagától.

Arról nem is beszélve, hogy az is előfordul, hogy kimondja a szülő, hogy ez már sok neki, és a család megsértődik miatta. Ezután azzal bünteti a nagyszülőt, hogy nem láthatja akkor az unokáit sem.

Gyakran tapasztalom, hogy amikor már nem bírja tovább ezt a lélek, akkor teremt magának egy betegséget, ami egy időre, vagy akár végleg kivonja őt ebből a helyzetből. Csak sajnos, ezzel együtt megfosztja magát is attól, hogy élvezhesse mindazt, amit eltervezett magának a hátra lévő nyugdíjas éveire.

Most ez a karantén időszak akár megváltás is lehet a számukra, hiszen bűntudat nélkül foglalkozhatnak azzal, amit igazán szeretnének csinálni. Illetve rá vannak kényszerítve, hogy megtalálják azokat az elfoglaltságokat, amelyekkel örömet tudnak szerezni saját maguknak.

Persze a lakáson belül, ami azért megint csak egy bekorlátozottság.

Mégis lehetőséget teremt arra, hogy végre magukkal törődjenek. A Felnőtt „gyerekek” pedig kénytelenek önállóan megoldani a problémáikat, a gyerekek ellátását, sőt most a tanulásban is sokkal nagyobb részt kell vállalniuk.

Ebből megszülethet az a felismerés, hogy „boldogulunk egyedül is”. Hiszen ez a mi családunk, ezek a mi gyerekeink, akiket mi vállaltunk. A szüleink már teljesítették a saját vállalásukat, hiszen felneveltek minket!  Megérdemlik végre a pihenést.

De ez által felértékelődik az a munka is, amit a nagyszülők vállaltak át eddig a család feladataiból. Ebből pedig megszülethet a hála érzése irántuk. És amikor rendeződik a helyzet, már mások lesznek az alapok. Örülni fogunk, hogy itt vannak velünk anélkül, hogy elvárásaink lennének feléjük.

ÉS MOST NÉZZÜK A MÁSIK HELYZETET, AMIKOR A SZÜLŐK TÚLZOTTAN BELEAVATKOZNAK A FELNŐTT GYEREKEIK ÉLETÉBE.

Ez sem egyszerű helyzet. Ilyenkor a szülő nem akarja felfogni azt, hogy a gyerekei felnőttek és önálló életet élnek. Mindenbe beleszól, ő mondja meg a tutit, neki semmi sem jó, folyamatosan kritizálja a „gyerekeket”. Ő mindent jobban tud és ennek folyamatosan hangot is ad.

Gyakran akkor megy a gyerekeihez, amikor kedve tartja, nem tartva tiszteletben a magánéletüket. Előfordul, hogy kulcsa is van a lakásukhoz. Van, hogy még a szekrényt is átrendezi a távollétükben.

Ha figyelmeztetik rá, hogy ez az ő otthonuk, és szóljon előre, ha jönni szeretne, akkor megsértődik és próbál bűntudatot kelteni. Ha pedig a gyereke már párkapcsolatban él, akkor ez akár tönkre is teheti a kapcsolatát.

Nagyon nehéz dolga van ilyenkor egy olyan gyereknek, akinek eleve gondja van az önérvényesítéssel. Márpedig egy ilyen szülő mellett biztos, hogy van! Hiszen nem csak most alakult ki ez a helyzet, hanem ebben nőtt fel, ebben szocializálódott.

Persze pont azért választjuk magunknak azt a családot, amibe beleszületünk, hogy megtanuljunk valamit. Itt most a határok kijelölése a feladat, ugyanúgy ahogy az előző problémánál is.

Csakhogy itt a gyereknek kell megtanulni az önérvényesítést, a határai kijelölését, ahogy az előző problémakörnél a szülőnek. Jól van ez kitalálva!

Most a karantén helyzetben ez a szülő fogja nehezebben viselni a távolságot, hiszen így nem tudja uralni a gyerekeit. Jönnek majd a telefonok, a manipulációk, viszont most megoldás lehet, ha nem vesszük fel a telefont. Vagy ha elkezdődik a szokásos nyomás a szülő részéről, akkor egyszerűen el lehet köszönni, mielőtt belemennénk a védekezésbe. Itt és most lehet gyakorolni a határok kijelölését. Telefonon sokkal könnyebb ezt megtenni, mint egy személyes találkozónál.

Most van lehetősége a fiataloknak, hogy végig gondolják, hogy mit engedhetnek meg és mit nem. Ez az időszak arra is jó, hogy kitalálják a taktikát, hogy hogyan valósítsák ezt meg, ha majd ennek a helyzetnek vége lesz. Párkapcsolat esetén most kiderülhet az is, hogy a szülő jelenléte nélkül milyen a kapcsolat, lehet-e rá építeni egy új jövőt. Itt most meg lehet erősödni és új alapokat létrehozni.

A szülőknek is van persze lehetőségük a fejlődésre, de ehhez az szükséges, hogy felismerjék, hogyha így folytatja, akkor magányos öregkor elé nézhetnek…

MOST NÉZZÜK A HARMADIK ESETET, AMIKOR A SZÜLŐ-NAGYSZÜLŐ ÉS A GYEREK-UNOKA TELJESEN ELHIDEGÜLT EGYMÁSTÓL.

Ez a probléma sokkal nehezebben oldható fel egy karantén helyzetben. Azért, mert ennek az oka sokkal korábbra, sokkal mélyebbre nyúlik vissza. Tulajdonképpen mindegy, hogy ki volt a hunyó, ki miatt romlott el a kapcsolat. Ebből adódóan nem is lehet igazán látni a kapcsolat kimenetelét, hogy hozhat-e változást ez a járványhelyzet.

A szülő esetleg megélheti a magányt, a kirekesztettséget, a kiszolgáltatottságot és elgondolkozhat azon, hogy jó-e ez így neki…?

A felnőtt gyerekekben pedig jobb esetben most megjelenhet egy aggódás a szülő miatt. „Mégis csak az anyám, az apám…” És elindulhat egy szál a másik felé, amiből kialakulhat egy viszonylag működőképes kapcsolat a későbbiekben.

De az is elképzelhető, hogy már annyira nagy a szakadék, hogy ez már csak illúzió…

Arra viszont mindenképpen jó ez a helyzet, hogy elgondolkozzon mindkét fél azon, hogy mi vezetett idáig és mi az ő része ebből. És ez már mindenképpen előrelépést jelent a saját fejlődésüket illetően.

Bármelyik oldalon is állunk, ha sikerül felismerni a saját hibánkat, a sérüléseinket, a korlátainkat és rádöbbenünk, hogy a másik fél a saját sebezhetősége, neveltetése miatt vált olyanná amilyen, akkor talán felébred bennünk az elfogadás.

Ekkor lehet még új alapokat teremteni.

ÖSSZEGZÉSKÉNT

Mindannyiunk számára hatalmas fejlődést rejthet magában ez a karantén helyzet, ha képesek vagyunk szembenézni a problémákkal. Sosincs késő változtatni, de ehhez az út a felismeréseken, a ráébredéseken keresztül vezet.

Meg kell tanulnunk kijelölni a határainkat és tiszteletben tartani másokét.

Ha képesek vagyunk elfogadással fordulni egymás felé, meghagyva a másik szabadságát és megőrizve a saját önállóságunkat, akkor egy boldogabb életet teremthetünk önmagunk és a családunk számára is egyaránt.

CSAK RAJTUNK ÁLL, HOGY MILYEN LESZ EZ A JÖVŐ!