KORONAVÍRUS JÁRVÁNY SZIMBOLIKUS ÜZENETE.

Minden esemény jól meghatározható okkal lép be az életünkbe.

Ha képesek vagyunk megfejteni az üzenetét, és megoldani azt a helyzetet, amire figyelmeztet, akkor könnyebben és sokkal hamarabb túl leszünk rajta.

Többen kérdeztétek az utóbbi időben, hogy mi a véleményem a korona vírusról és a járvány helyzetről, ezért úgy gondoltam körbe járom a témát.

Ahogy tudjátok, nem hiszek a véletlenekben, sokkal inkább abban, hogy minden okkal érkezik az életünkbe és pont akkor, amikor ideje van annak, hogy ezzel foglalkozzunk.

Nincs ez másképp most sem. Felbukkant egy vírus, ami végig fut a világon. Ez egyszerre rejt magában egyéni és kollektív üzenetet és feladatokat is.

Ami biztos, hogy ez a helyzet gyökeres változásokat hoz majd mindannyiunk életében, kívül és belül egyaránt és pontosan ez a dolga.

Bármilyen élethelyzetről, vagy akár betegségről legyen is szó, ahhoz hogy megértsük az okokat, amelyek ide vezettek, mindig két kérdést kell feltennünk magunknak:

1. Hogyan változtatja meg az életemet, illetve miben akadályoz meg engem ez a helyzet, vagyis mi az, ami nem működik tovább úgy, ahogy eddig?
2. És a legfőbb kérdés az, hogyan szolgálja, segíti ez a helyzet a személyes életemet a fejlődésemet?

(Tudod, sosem csak a földi sík szempontja az egyedüli nézőpont!)

De most fókuszáljunk a koronavírus járványhelyzetre.

Ahogy említettem kétféle szempontból lehet megközelíteni a helyzetet, személyes és a kollektív szinten.

KEZDJÜK AZ ELSŐVEL, VAGYIS A SAJÁT KIS ÉLETÜNKKEL.

Mi történt az elmúlt napokban:

• Sok munkahelyen otthoni munkavégzést vezettek be.
• Bezártak a színházak. Lemondták a koncerteket.
• Bezártak az egyetemek, online folytatódik tovább az oktatás.
• Hazaküldték a kollégiumokból a diákokat.
• Korlátozták, majd bezárták a mozikat, a könyvtárakat, a szórakozóhelyeket.
• Az összes közép és általános iskolát is bezárták, majd az óvodákat is.
• Az éttermekben nagyobb távolságra tették az asztalokat, majd korlátozták a nyitva tartást.
• Az élelmiszerboltok, gyógyszertárak, drogériák kivételével minden üzletet 15 órakor bezárnak.
• Már csak annyi ember tartózkodhat a gyógyszertárban, kisebb üzletekben, ahány ember ki tudja szolgálni őket.

További kérés a lakosság felé:

• Tartsanak nagyobb távolságot a vásárlásoknál, fizetéseknél.
• Ne látogassák az idősebb hozzátartozókat, de gondoskodjanak róluk.
• „Maradj otthon!!!” egészségügyi dolgozók, színészek, zenészek, ismert emberek üzenik Tv-ben, interneten keresztül…

ÉS AKKOR MOST NÉZZÜK A KÉT ELŐZŐ KÉRDÉS ALAPJÁN, HOGY MIT IS AKAR TŐLÜNK EZ A HELYZET:

Minden rendelkezés, figyelmeztetés abba az irányba terel minket, hogy vonuljunk vissza a külvilágtól, szüntessük be a közvetlen társadalmi életet, tartsunk nagyobb távolságot egymástól és csak a szűk családunkkal érintkezzünk.

Vagyis vonuljunk vissza a saját világunkba, fizikailag és lelkileg is egyaránt!

Van, akinek ez könnyen megy, például az introvertáltaknak és vannak, akik lázadnak ellene, de most nem ez a kérdés.

Miért jutottunk ide, milyen társadalmi folyamatok vezettek ehhez az állapothoz?

Most ne a járvány kirobbanásának fizikai elindítójára, a denevérre fókuszáljunk, hanem a mélyebb okokra. Az, ami most van, az a következménye valaminek, ami a múltban történt. Minden szélsőséges helyzet, egy másik ellenpólusú, túlzásba vitt helyzetből adódik. Olyan ez, mint a mérleghinta, vagy másik hasonlattal élve, amikor átesünk a ló túlsó oldalára. Erre viszont szükségünk van időnként ahhoz, hogy végre fel tudjunk ülni arra a bizonyos lóra, vagyis megtaláljuk az egészséges egyensúlyt.

Tehát ez az a pont, ahol összekapcsolódik a kollektív minta és a saját kis életünk.

Nézzük meg honnan is jövünk.

Borzasztóan felgyorsult a világ körülöttünk az elmúlt években. Átrohantunk az életen és csak túléltünk ahelyett, hogy megéltünk volna…

Átsiklottunk az igazán lényeges dolgok felett és a haszontalanra, értéktelenre pazaroltuk a figyelmünket.

Az életünk nagy részét a külvilág felé fordulva töltöttük, nem volt elég időnk egymásra, a családunkra, a gyerekeinkre, önmagunkra.

A fókuszban a karrier volt és a pénz, szemben az érzelmekkel, a meghittséggel.

Bedarált a rendszer, és esélyünk sem volt máshogy létezni. Többször panaszkodtunk erre, de nem tudtunk kilépni belőle.

Futottuk a köröket, és bíztunk benne, hogy egyszer majd csak történik valami és vége lesz ennek a rohanásnak.

Hát most vége lett! Kirúgták alólunk a kissámlit!

Persze nem gondoltuk, hogy egy ilyen nehéz helyzet fogja ezt a változást elindítani…

Viszont nagy változások, csak nehéz helyzetek árán születhetnek!

Sajnos mi emberek ilyenek vagyunk, a kicsi jeleket, figyelmeztetéseket egy legyintéssel elintézzük. Kicsit szorít a mellkasunk? Semmi gond, beveszünk egy kis magnéziumot, vagy valami nyugtatót és megyünk tovább. Amikor a gyerekünk szeretne velünk játszani, akkor azt mondjuk, hogy majd holnap. Amikor a párunk szeretne egy kicsit beszélgetni, vagy csak összebújni velünk, már tehernek érezzük… és még sorolhatnánk

Tudom hatalmas a nyomás rajtunk, dolgozunk, mert pénzt kell keresni, mert lecserélnek a munkahelyen, ha nem teljesítünk az elvárásoknak megfelelően. És mindent meg kell teremtenünk a családunk számára, de pont azt vesszük el tőlük, amire a legnagyobb szükség lenne, az együtt töltött minőségi időt.

Értük dolgozunk, és közben feláldozzuk őket!

Mire haza érünk, már csak a zombi állapot marad, ami csak a telefonozásra, az internet görgetésére elegendő. Ezt látják a gyerekek és csodálkozunk, hogy egyre korábban kérik a sajátjukat…

Valami nagyon félrecsúszott az életünkben.

Hiába próbálják egyes családok ezt szabályozni, megállítani, mert ennek következtében a saját gyerekeik kerülnek kirekesztett helyzetbe, kisebbségbe a saját korosztályukban.

Gondolj bele, minek kellett volna történnie ahhoz, hogy több időt tölts a családoddal, önmagaddal? Hogy kevesebb időt tölts különféle ”létfontosságú” elfoglaltságokkal?

Vagy társadalmi szinten mi kellet volna ahhoz, hogy engedélyezzék az otthoni munkavégzést? Hogy csökkentsék a diákok terheit? És még sorolhatnám…

De a lényeg, hogy most kapunk egy új esélyt arra, hogy megtanuljunk másképp létezni ebben a világban. Új prioritásokra van szükség!

Át kell értékelnünk az életünket és teljesen új utakat kell találnunk, ehhez viszont új életszemléletre van szükségünk, mert a régi már nem tartható fenn.

Sok minden jelezte korábban, hogy változásra van szükség, de nem akartuk észre venni. Sokan még most is a homokba dugják a fejüket és nem akarják meglátni, hogy valós veszély van az országban. Bíznak abban, hogy minket elkerül… pedig nem fog, de nem mindegy hogy berobban-e vagy csak végigfut az országon. Rajtunk múlik!

Ha képesek vagyunk megállni és elengedni mindazt, amiről eddig azt hittük, hogy nem tudunk nélküle létezni, akkor van a legnagyobb esély arra, hogy a lehető legkönnyebben éljük meg ezt az időszakot.

Szerencsére vannak fantasztikus emberi gesztusok, kezdeményezések, amelyek reményt adnak, hogy kezdünk felébredni. Hogy kezdjük érteni, hogy mi az, ami igazán fontos. Hiszek abban, hogy minél többen ébredünk rá arra, hogy változásra van szükség, annál kevesebb áldozatra lesz szükség.

De ehhez vissza kell vonulnunk önmagunkba, és ki kell találni, hogy hogyan tovább. Ehhez viszont ez a helyzet a legjobb lehetőséget teremti meg a számunkra. Most vissza KELL vonulnunk, ha önként nem tettük meg, akkor most a sors kényszerít rá.

Nem az a lényeg, hogy milyen szabályokkal próbálják ezt kikényszeríteni, hanem az hogy MI MIT AKARUNK!

A mi felelősségünk, hogy milyen világ következik ezután, hogy mit teremtünk a saját és a gyermekeink számára. Felelősen gondolkozva, cselekedve, és a lehető legkevesebbre redukálva a külvilággal való érintkezést.

Most kénytelenek vagyunk együtt lenni a gyerekeinkkel, a családunkkal és önmagunkkal. Nem menekülhetünk el a barátokhoz, a szórakozó helyekre, az edzőterembe. Persze pótcselekvésnek még mindig ott lesz az internet, amig nem terhelődik túl a rendszer…

Fontos, hogy meg kell tanulnunk újra egymásra figyelni! Nem lesz egyszerű. Most fog kiderülni, hogy tudunk-e még együtt lenni, van-e még mondanivalónk egymás számára? Tudunk-e tolerálni esetleg a nap 24 órájában összezárva?

Most az a cél, hogy ki kell alakítani egy újfajta kapcsolódást a családunkhoz, a szüleinkhez, a gyerekeinkhez és önmagunkhoz is.

Ez a helyzet fejleszti a kreativitásunkat, a problémamegoldó képességünket, amelyet a család újfajta együttélésének megszervezésében kénytelenek leszünk kibontakoztatni. És a lényeg hogy meg kell tanulni újra együtt tevékenykedni, együttműködni.

Itt az idő, hogy a gyerekek valami mást is lássanak az állandó rohanásnál. Még nincs késő egy jobb életet teremteni a számukra.

MIT TUDUNK MOST TENNI?

1. Forduljunk a családunk felé, próbáljuk feléleszteni a kapcsolatokat.
2. Forduljunk befelé önmagunkba és kérdezzük meg magunktól mi az, amit másképp szeretnénk csinálni ezek után?
3. Foglalkozzunk egymással, kérdezzünk a másiktól.
4. Pótoljuk be a kimaradt beszélgetéseket, a megigért és elmaradt játékokat.
5. Védjük az idősebbeket, gondoskodjunk róluk, beszéljünk telefonon, de ne látogassuk őket.
6. És főleg találjunk új örömforrásokat magunknak.
7. Foglalkozzunk azzal, amire eddig nem volt időnk.
8. Vagy csak pihenjünk, mert ránk fér!

ZÁRSZÓKÉNT:

Az utóbbi hetekben, napokban nagyon sokszor jut eszembe Kulka János döbbenetes újévi köszöntője, amely már akkor is sokként ért a szó legnemesebb értelmében. Beleborzongtam. Akkor az éreztem, hogy végre egy igazi tartalmas üzenet. Nem kell több szó, ez pont az, amire szükségünk van.

Akkor még nem is tudtam mennyire tűpontosan előre jelezte az év mottóját mindannyiunk számára.

Ezekkel a szavakkal kívánok mindannyiunknak egy jobb világot!

„Ne maradjunk némák, beszéljünk egymással, egymásért és a jövőért. Ne féljetek szeretni!”