„HETEDÍZIGLEN” AZ APÁK BŰNEI

HETEDÍZIGLEN - A

Gondolom hallottad már ezt a kifejezést.

De az is lehet, hogy így ismerősebben cseng a számodra: „Az apák bűnei miatt 7 generáción keresztül bűnhődnek majd az utódok”.
Nézzük meg mit is jelent ez pontosan.

Maga a kifejezés gyökere Mózes könyvéből származik, ahol a bálványimádásra vonatkozott az Isteni mondat, miszerint

„Megbüntetem az atyák bűnéért a fiakat is harmad- és negyedízig, ha gyűlölnek engem”

Ahogy látod, ebben a mondatban nem 7 generáció szerepel, csupán négy, mégis a köztudatban átalakult, és egy sokkal nagyobb időintervallumot ölel át. Ha végig gondoljuk, általában a dédszülőkről még van információnk, ők lennének a 3. generáció, de ha a gyerekedet veszed alapul, akkor ez már az ő 4. generációja.

Ha még mélyebbre nyúlunk vissza az időben, már csak a ködben tapogatózunk. Viszont a déd vagy ük szüleink sorsát is meghatározták azok a körülmények, amiben ők felnőttek, vagyis itt már hamar az 5. és 6. generációnál találjuk magunkat.

Akkor hogy is van ez?

Minden generációra hat az előtte lévő, hiszen náluk fogan a gyerek, ők nevelik fel… Akkor hol is van ennek a vége? Nagyjából sehol… de azért mégis, hiszen egy idő után csökken a hatás azáltal, hogy a következő generáció már keveredik, a társ új géneket hoz be.

Ez persze nem azt jelenti, hogy egyre könnyebb lesz, hanem csak azt, hogy belép egy új család genetikai lenyomat, ami esetleg kiolthatja a másikat.

Mondok egy egyszerű példát:

Képzeljük el Julikát, akinek a családjában nem volt „divat” a válás. A nőnek generációk óta tűrnie kellett, kiszolgálni a férfit, gyereket nevelni, megalkudni, lemondani. Belép az életébe Józsi, akinél generációk óta mindig kilép a férfi a családjából. Vagy azért mert elmegy a háborúba, ahonnan nem jön haza, vagy elmegy egy másik nőhöz, akitől valami jobbat, vagy csupán mást kap, mint a feleségétől.

Mi lehet a kimenetele a kapcsolatnak?

A variáció: Nem lesz házasság a kapcsolatból, mert annyira különbözőek a minták.

B variáció: Összeházasodnak, a nagy szerelem csökkentével Julika belesüpped a régi mintába, Józsi meg fogja magát, és lelép egy másik nővel.

C variáció: Julika az önmegvalósítás útjára lép, esetleg nem vállal gyereket sem, hanem a karrierét építi, Józsi pedig lelép egy olyan növel, aki gyereket szeretne.

D variáció: Julika megtanulja kijelölni a határait, őszintén kommunikál, ettől Józsi megijed, és keres egy kevésbé önérzetes „egyszerűbb” nőt.

E variáció: Julika kijelölni a határait, őszintén kommunikál, Józsi pedig elkezdi tisztelni érte, és kialakul egy újfajta kapcsolati rendszer.

Na, ez az a pont, ahol a minta kioltódik, és nem kell a következő generációnak tovább cipelnie. Itt kialakul egy új lenyomat és lehetőség van egy újfajta élet megteremtésére. A leszármazottak pedig már ezt fogják másolni.

Ezek a találkozások nem véletlenek, erre mondja Peter Orbán, hogy a „férgeink” találkoznak. Julika problémájához tökéletesen passzolt Józsi családi mintája. Szükségük volt egymásra hogy tovább tudjanak lépni, fejlődni, és mindkét családban megtörténhessen a feloldódás.

Hiszen ezért vagyunk itt, hogy tanuljunk egymástól, és egymás által!

Ha szeretnél még többet tudni arról, hogy mit is öröklünk az őseinktől, akkor bővebben is olvashatsz róla JÖVŐNK A MÚLTUNKBAN című könyvemben.