EGY KÖZLEKEDÉSI BALESET ÜZENETE!

Spirituális szempontból egy közlekedési baleset sohasem a véletlen műve!
Hétköznapi szóhasználatban a következők hangzanak el egy baleset leírásánál: Elém kanyarodtak, belém jöttek, leszorított az útról, nem adták meg az elsőbbséget, és általában a legkülönfélébb jelzőkkel is illetik ilyenkor a másik autó vezetőjét.
Pedig mindig érdemes kicsit más szemszögből is elemezni egy balesetet, hiszen ha nem a véletlen műve, akkor üzenet kell, hogy legyen benne, csupán meg kell fejtenünk. Ahhoz hogy lássuk mit is kell ilyenkor figyelni, lássuk a következő példát.
Történés:
- számú autó: halad az úton, és nem veszi észre a STOP táblát, mert elkalandozott a figyelme.
- számú autó: szabályosan halad a főúton és az 1 számú autó váratlanul elé hajt, ő pedig nekimegy a jobb oldalának.
Károk:
- autó jobb oldala csúnyán összetörik, a hátsó kerék megsérül, defektet kap és a futómű is odébb mozdul.
2 autó: Az elején sérül a lökhárítója, hűtőrácsa és leesik a rendszámtáblája.
Az autó mindig azt a személyt szimbolizálja, aki vezeti, tehát neki szól az üzenet és az ő jelen élethelyzetét írja le a baleset.
ÜZENET AZ 1 SZÁMÚ AUTÓ VEZETŐJÉNEK:
Nem veszi észre a STOP táblát: Nem vagy jelen az életedben, átsiklasz a fontos események fölött, és egy képzeletbeli világot tartasz a valóságodnak. Lassítanod kellene, vagy akár meg is állni, pihenni, feltöltődni, de nem veszed észre az erre utaló figyelmeztetéseket.
Behajt az útkereszteződésbe anélkül, hogy lassítana: Maga a szó is jelzi a lényeget út kereszteződés. Vagyis el kell döntened, hogy merre haladj tovább az életedben. Vannak lehetőségek, mehetsz más irányba is, de annyira benned van a lendület, hogy észre sem veszed, hogy más lehetőség is létezhet, mint egyenesen haladni tovább. Ha lassítasz, akkor meglátod azokat az új utakat, amik változást hozhatnak az életedbe.
Belehajt egy szabályosan közlekedő autó: Megállít a sors olyan módon, amire nem számítasz. Váratlanul, és kiszámíthatatlanul. Ha nem lennél ennyire belesüppedve a saját világodba, észlelnéd a veszélyt. Valami közelít feléd, de nem veszed észre, így nem tudsz felkészülni rá.
Jobbról történik az ütközés: Az autó jobb oldala a férfi minőséget képviseli, valamint a hivatással kapcsolatos dolgokat. Az üzenet szempontjából fontos különválasztani, hogy a vezető nő, vagy férfi.
Vegyük először a női vezetőt. Ilyen esetben általában valamilyen férfival kapcsolatos a problémád. Ez lehet a férjed, a szerelmi partnered, a fiad, de akár a főnököd is. Így már az előzőekkel összekapcsolva azt mondhatjuk, hogy nem veszel észre valamit egy férfival kapcsolatosan, ami sérülést okozhat a számodra, esetleg még anyagi kárt is. A kocsi jobb oldala a hivatást is jelöli, az is elképzelhető hogy a munkádban történik valamilyen váratlan törés, aminek már voltak előjelei, de átsiklottál fölötte.
Nézzük meg, mi az üzenete ennek a helyzetnek, ha egy férfi vezeti az autót. Ekkor a probléma a hivatásoddal lehet kapcsolatos, vagy önmagaddal. Olyan helyzetbe kerülhetsz, amire nem számítasz, és ettől sérül az önbecsülésed, az önértékelésed. Ilyenkor férfiak részéről történő támadásról is lehet szó, de az is lehet, hogy csupán számodra okoz problémát az illető. Ez lehet az apád, a fiad, a főnököd, vagy a kollégád. Az is elképzelhető, hogy egy kolléganőddel kapcsolatos a probléma, hiszen ebben a szereposztásban, ő a hivatásoddal függ össze.
A futómű és a kerék sérülése: Mindkettő a mozgásról szól, illetve a lábakat jelképezi. Itt megint megjelenik az üzenet, hogy lassítanod kellene, illetve megállni egy kis időre, végig gondolni azt, hogy mit is szeretnél az életeddel kezdeni. A lényeg, hogy így nem mehetnek tovább a dolgok! Ha esetleg egy lábsérülés is megelőzte már ezt a balesetet, akkor nyomatékosabb ez az üzenet, hiszen fokozódó tendenciát mutat.
A hátsó kerék sérül, defektes lesz: A kocsi hátsó része a múltról szól. A jobb hátsó kerék pedig férfival, férfiakkal, hivatással kapcsolatos múltból hozott sérülést jelez. Valami még nincs elrendezve. Végig kell gondolnod, hogy milyen múltban átélt történések okoznak még ma is fájdalmat, és megtalálni azt az eszközt ami segít ezek elengedésében.
ÜZENET A 2 SZÁMÚ AUTÓ VEZETŐJÉNEK:
Szabályosan halad, és elé kanyarodnak: Bármennyire is igyekszel a szabályokat betartani, mindig jöhetnek olyan váratlan események, amelyek keresztülhúzzák a számításodat. Nem biztos, hogy mások ugyanúgy figyelembe veszik a szabályokat, mint Te. Erre számítanod kell. Valaki a környezetedben elnéz valamit, ami neked is kárt okozhat.
Balra eső utcából jön ki az autó: Ez a vártalan esemény egy nővel kapcsolatos. Ez lehet a feleség, a lány gyermek, a szerelmi partner, de akár a kolléga nő is. Más szempontból ez a családdal kapcsolatos esemény is lehet, ebbe már bele férhetnek a férfiak is. Például a család akadályozza a terveidet, a célod megvalósulását, vagy csupán késlelteti.
Sérül a lökhárító: Ennek az autókon az a funkciója, hogy tompítsa az ütközést és megvédje a fontosabb alkatrészeket. Megpróbálod komolyabb sérülés nélkül átvészelni a helyzetet, működik a védekező mechanizmusod.
Megsérül a hűtőrács: Mivel emiatt nem megfelelő a kocsi hűtse, túlmelegedhet, jelentése, hogy benned is forrnak az indulatok, már nem tudod mindig higgadtan kezelni a helyzetet.
Letört rendszámtábla: Az autó rendszámtáblája olyan, mint az embereknél a név, vagy egy olyan okmány ami a személyünket beazonosítja. Ha ez leesik, azonosíthatatlanná válik a jármű. Jelentése, hogy kezded elveszíteni önmagadat, már nem tudod, hogy ki is vagy valójában, vagy egyszerűen már nem ismersz magadra.
Összefoglalva:
Ahogy látod, nagyon sok üzenete lehet egy közlekedési balesetnek. Ezzel a példával szerettem volna szemléltetni azt, hogy milyen szempontok szerint érdemes végiggondolni a történteket, ha szeretnénk megfejteni a rejtett üzeneteket.
Egy valódi baleset elemzésénél az érintettekkel közösen végzem ezt a feltárást. Mindig adódnak olyan plusz információk, amiket csak ők tudnak. Nem beszélve arról, hogy a valódi üzenet megértéséhez szükségem van arra, hogy tudjam, hogy éppen milyen élethelyzetben van az illető. Ilyenkor nagyon pontos válaszokat lehet kapni az elemzéssel.
Ez pedig nagyon nagy segítséget ad abban, hogy az életünket más irányba tudjuk terelni.
Egy közlekedési baleset mindig rólunk, és az aktuális problémánkról szól!
Mindig fontos üzenete van, és arra figyelmeztet hogy valamit meg kell változtatnunk az életünkben!
A baleset elemzése abban segít, hogy megtaláljuk ezt az életterületet.
Ha szeretnéd megérteni hogy milyen rejtett üzenetei vannak az életünk eseményeinek, akkor érdemes letöltened a LELKÜNK KÓDJAI ingyenes e-bookot
Ha pedig még mélyebben szeretnél foglalkozni a témával és szeretnéd megérteni hogy milyen üzenete van az életed kezdetén átélt eseményeknek, például a születésednek, vagy a magzati életednek, akkor a JÖVŐNK A MÚLTUNKBAN című e-bookban erről is olvashatsz.