ÖNÉRVÉNYESÍTÉS és/vagy EGYÜTTMŰKÖDÉS

A következő napok fókusza az akaratérvényesítés és az együttműködés összehangolása.

Ismét egy érdekes ciklushoz érkeztünk.

Tegnap, 2022. 11. 11-én csupán 1-es és 2-es energiák uralták a teret, és 4:3 volt az arány az akarat, és az önérvényesítés (1) javára. A mai napon viszont fordul a kocka és az együttműködés (2) lesz túlsúlyban a másikhoz képest.

A jelen évünkben többször is a megjelent ez a problémakör, sőt a jelen évünk első napja is jelezte, hogy ez a téma a 2022-es évben meghatározó lesz majd a számunkra. Vagyis az akaratérvényesítés és az együttműködés között kell megtalálnunk az egyensúlyt.

Minden olyan nap az évben, amelynek dátuma csak 1-es és 2-es számot tartalmazott, ismételten fókuszba hozta ezt a feladatot.

Nézzük, melyek voltak az évben ezek a napok:

Januárban 1-e, 2-a, 10-e, 11-e, 12-e, 20-a 21-e, 22-e

Februárban 1-e, 2-a, 10-e, 11-e, 12-e, 20-a 21-e.

Azután egy hosszabb szünet következett, majd 

Október 1-e, 2-a, 10-e, 11-e, 12-e, 20-a 21-e, 22-e

Novemberben 1-e, 2-a 10-e, 11-e, 12-e, 20-a 21-e., 22-e

Folyamatosan billegtünk ezeken a napokon az 1-es és 2-es között, hol az egyik, hol a másik volt túlsúlyban. Valószínű nem tudjuk felidézni az összes nap eseményét, hiszen úgysem emlékezünk már rá, kivéve persze, ha naplót vezetünk…😉

De most fókuszáljunk csak a közelmúlt eseményeire. Nagyon fontos végig gondolnunk, hogy hol tartunk ebben a témakörben, mert ebben az évben a helyes önérvényesítés, és együttműködés témáját kell magasabb szintre emelnünk. Ez pedig azt jelenti, hogy nem tolhatjuk túl egyiket sem a másik rovására.

Az ezredváltó környékén már volt egy ehhez hasonló időszak. Ez a mostani ciklus 2020-ban indult, és ez év decemberében fog befejeződni. Tehát megjelenik a lehetőség az akaratérvényesítés és együttműködés összehangolására, vagyis arra, hogy ebben fejlődjünk egyéni és kollektív szinten.

Mi lehet a szélsőséges megnyilvánulás az önérvényesítés (1-es) éa az együttműködés (2-es) esetében?

  • Ha túlságosan csak arra fókuszálunk, hogy mi mit akarunk, és nem vagyunk hajlandóak kompromisszumot kötni másokkal.
  • Ha feladjuk az akaratunkat, és nem képviseljük megfelelően az érdekeinket, vagyis hagyjuk, hogy mindig a másik akarata domináljon a miénk felett. Vagyis feladjuk magunkat.
  • Ha túl toljuk az együttműködést, akár túlzott empátiából, akár konfliktuskerülésből.
  • Ha nem vagyunk hajlandóak másokkal együttműködni, hanem csak a saját fejünk után megyünk.
  • És van még egy problémakör a 2 szám esetén, ez pedig az, ha nem hallgatunk a megérzéseinkre, és a csak a racionális érveket fogadjuk el.

Vagyis meg kell fejlődnünk kollektíven a következő években már nem mutatkozik meg ennyire tisztán ez a feladat, hiszen 2023-ban megérkezik a 3-as szám is.

Lássuk mit jelez számunkra az előttünk álló időszak:

Ha sikerült november 1-én és 10-én megteremtenünk az egyensúlyt az önérvényesítés és az együttműködés között, akkor most megfigyelhetjük azt, hogy mikor, és mitől billenünk ki ebből a mintából.

13-ától pedig egyensúlyba kerül újra a kettő, vagyis egyszerre fogjuk az akaratunkat érvényesíteni, és együttműködni másokkal. Vagyis nem áldozzuk fel önmagunkat, és nem is erőszakoljuk rá másokra az akaratunkat.

13-ától kezdődően a dátum kiegészül majd a 3-tól 9-ig terjedő számokkal. Ennek megfelelően ezek jelentése kiegészíti majd ezt a problémakört egy új minőséggel. Érdemes lesz majd megfigyelni, hogy az egyes napok mennyire hozzák be az adott témával, illetve életterülettel kapcsolatosan az önérvényesítés és akaratérvényesítés problémakörét.

Lássuk mivel egészül ki ez a témakör, az előttünk álló napokban:

  • 13-án a kommunikációban jelenhet meg ez az ellentmondás, ha nem leszünk elég bölcsek ahhoz, hogy elfogadjuk hogy nem csak egy igazság létezik…
  • 14-én a szeretet kapcsolatainkban kerülhet fókuszba ez a problémakör,
  • 15-én a személyes szabadság kérdésével kapcsolatosan ütközhetnek egymással az akaratok,
  • 16-án pedig a családban mutatkozhat meg a lavírozás,
  • 17-én az elfogadás, és határok kijelölése okozhat nehézséget,
  • 18-án a pénzügyekkel kapcsolatosan válik fontossá az egyensúly megtalálása,
  • 19-én pedig átértékeljük az elmúlt napokat, hogy mi az ami könnyedén ment, és mi az, amivel gondunk volt.

A napok rezgésszintje 27/9-től 36/9-ig halad előre ebben az időszakban.

A november 19-e tehát egy 36/9-es nap lesz, ami tovább erősíti a 9-es számban lévő átértékelés lehetőségét.

Figyeljünk tehát önmagunkra, és a környezetünkre egyaránt. Jegyezzük fel a történéseket, hogy lássuk honnan hová jutunk ezalatt a ciklus alatt.

Tegyük fel 19-én a kérdést, önmagunknak:

  • Mi volt a legnagyobb problémám ebben az időszakban?
  • Kivel szemben, érzetem azt, hogy fel kell adnom azt, amit akarok, vagy akár önmagamat?
  • Kivel kapcsolatosan tudtam a sarkamra állni, és képviselni az érdekeimet?
  • Kivel voltam túlzottan empatikus, feladva a saját vágyaimat?
  • Mikor szálltam ki egy konfliktusból, és hagytam hogy úgy legyen, ahogy a másik akarja, mert úgy éreztem, hogy nem ér annyit az egész…?
  • És persze mikor váltam én magam erőszakossá az akaratomat illetően, és hagytam figyelmen kívül másokat?

Ebben az időszakban ezek a fókuszpontok, és kulcskérdések az önelemzésben.

És persze ne csak magunkat figyeljük meg, hanem a körülöttünk élőket is, mert lehet hogy az ő reakciójuk rávilágít valamire, amivel még dolgunk van. Vagy esetleg pont arra, hogy a hiba nem a mi készülékünkben van… 😉😊



VÁLJ ÉLETED KÓDFEJTŐJÉVÉ!

TANULD MEG TE IS A SORSKÓD MÓDSZERÉT!

Fedezd fel milyen titkokat rejt az új, 12 számon alapuló szám értelmezési rendszer!

Tudd meg, hogy mit hozol az előző életedből, és milyen sorsfeladattal születtél a SORSKÓD rendszere alapján!

Fejtsd meg az életed eseményei mögött meghúzódó sorsszerű összefüggéseket.

Ismerd meg önmagad egy új nézőpont segítségével!

A tanfolyam csak időnként elérhető, ha nem szeretnél lemaradni az indulásról, akkor iratkozz fel az értesítésre!

Bővebb információért kattints a linkre!

>>> SORSKÓD TANFOLYAM