Most, hogy már ismered az új rendszert, azt is tudod, hogy vannak kétjegyű számok, amiket önállóan alkalmazunk az elemzéseknél, anélkül hogy egy számjegyre redukálnánk őket. Vagyis külön értelmük, jelentőségük van.
A kulcshelyzetben pedig nagyon meghatározott a jelentősége ennek a különbségnek. A hagyományos számmisztikai rendszerekben addig folytatjuk az összevonást, amíg egy számjegyhez nem jutunk. Ez rendben is van, kivéve, amikor 10-et, 11-et, vagy 12 kapunk az összevonás során.
Kétjegyű számok a kulcshelyzetben
10-es kulcs
Az átalakulás, a változás száma. Azt jelenti ebben a helyzetben, hogy a fejlődést az állandó megújulás által érhetjük el. Gondoljunk a Taro 10 lapjára, a sorskerékre, ami szintén ennek a körforgásnak a szimbóluma. Vagyis azoknál, akiknél a 10 száma kulcs, nem kerülhetik ki a változásokat az életben. Nem elég csak elméleteket gyártaniuk, hanem tenni is kell ezek megvalósításáért. A kezükbe kell venni az életüket, és fejlődni, haladni kell. Azok számára ez a megoldás kulcsa, akiknek a sorsfeladata 19, 28, 37, 46, vagy 55.
11-es kulcs
Az élet értékességének a felismerése jelenti a kulcsot az életfeladat megoldásához. Persze, kinek-kinek a saját válaszát kell megtalálni erre a kérdésre, hiszen mindenki számára mástól értékes az élet. Viszont a legfontosabb téma a 11 szám esetén, az élet továbbadása. Ezért a szülővé válás, vagyis az anyaság, és apaság szerepköre ad lehetőséget az életfeladat elsajátításához. Számukra maga a gyerek is lehet a fejlődés kulcsa, aki világrajövetelével, vagy akár a személyiségével aktiválja be azt a folyamatot, amiben a szülőnek fejlődnie kell. Ők azok, akiknek az életfeladata 29, 38, 47, 56. (74, 83, 92)
12-es kulcs
Ez a karma zárás kulcsa. Vagyis abban a témában, amit most életfeladatnak választott, lehetősége van valamit rendbe rakni, lezárni. Ez nem azt jelenti, hogy ez már az utolsó élete! Ez, csupán egy részfeladat lezárásáról szól. Mindenképpen fontos állomás rejlik az ilyen életben. Általában ők maguk is érzik, hogy fontos kapu előtt állnak, de ez nem jelenti azt, hogy készek is a változásra. Gyakran passzívan várják, hogy majd a sors elrendezi, amit kell, anélkül, hogy nekik tenniük kellene valamit. Akik ide tartoznak jelenleg, azok 39-es vagy 48-as sorsfeladattal születtek. Ahogy láthatod, ők vannak a legkevesebben. Vagyis az a világ, amiben élünk, még elsősorban a tanulásról szól, nem pedig a lezárásról. Később pedig majd megjelennek 57, 66, 75, 84, 93 életfeladattal rendelkezők is a világon.
Összefoglalva
Ahogy láthatod most már, egy-egy sorsfeladathoz csak egy adott kulcs tartozhat, viszont a kulcsok más-más feladat esetén is megoldást jelenthetnek.
Mindig a téma az, amit először fel kell tárni, utána következik a szempont, és a legvégén rakjuk hozzá magát a kulcsot. Ez a három szám már pontosan meghatározza azt a fejlődési irányt, amit a lélek meghatározott magának. Ehhez választott magának személyiséget, családot és életeseményeket is.
Most már mindent tudsz ahhoz, hogy megfejtsed a születési dátumod titkait. Nincs más dolgod, mint a SORSUNK A SZÁMOKBAN munkafüzeted utolsó részének a 4. feladatát kiegészítsed ezekkel az információkkal, és összegezd az 5. feladatban mindazt, amit a számok alapján felismertél a sorsod vonatkozásában.
Most már pontosan tudod, hogy milyen sorsfeladatra épül rá az egész életed.
Hagyjon egy választ!
Szeretne csatlakozni a beszélgetéshez?Nyugodtan járulj hozzá az alábbiakban!