Elérkeztünk ahhoz a ponthoz, amelyet a hagyományos számmisztika kizárólagos sorsmeghatározásként fogad el. De mi már tudjuk, hogy sokkal több információt rejt magában a születési dátumunk. Ezek pedig mind a vállalt sorsfeladatunkról szólnak.
A születési évszám alapján feltártad, hogy honnan jössz, vagyis milyen téma köré szerveződik a jelenlegi életed.
Ebben a részben pedig feltárjuk, hogy merre tartasz valójában. A sorsszám, vagy másképp küldetésszám, a múltból hozott témádra fűződik rá, tehát arra kérlek, hogy folyamatosan tartsd a fókuszodban mindazt, amit az előző fejezetekben felismertél. Fontos, hogy ennek megfelelően értelmezd majd ezt a részt.
Ahogy már említettem, a sorsszám kiszámítása részben megegyezik a hagyományos számmisztika módszerével, de lesz egy nagyon fontos különbség majd az értelmezésében. Ráadásul, ahogy már te is tudod, ebben a rendszerben vannak speciális kettős számok, amelyek teljesen új értelmet adnak a sorsmeghatározásnak. De ne szaladjunk ennyire előre. 🙂
Határozzuk meg a sorsszámot
A számításnál minden esetben a teljes születési dátumot vesszük alapul, vagyis, az évet, a hónapot és a napot is.
Viszont már itt az elején van egy nagyon fontos információ, amire figyelnünk kell. Már korábban említettük, hogy a 2000 után születettek egy más minőségben kezdik az életüket, mint azok, akik az 1900 évek valamelyikében születtek.
Ez a különbség a számításban is megmutatkozik. Ezért már az elején válasszuk szét őket, mert lesz egy lényeges különbség a számítás során.
Az 1900-as években születettek
A sorsszám meghatározásához, a születés teljes dátumának számjegyeit fogjuk összeadni Majd az így kapott kétjegyű számot tovább redukáljuk.
Nézzünk egy példát arra, hogyan működik ez a gyakorlatban:
- Születési dátum: 1987.02.16.
- Számítás: 1+9+8+7+0+2+1+6=34
- Kétjegyű számot kaptunk, aminek a számjegyeit újból összeadjuk, hogy egyjegyű számot kapjunk az összegből. 3+4=7
- Viszont nem a 7-es jelenti a sorsszámot!
- A sorsszám: 34/7-es lesz. Ez képezi majd az értelmezés alapját!
- Tehát aki 1987.02.16.-án született, az 34/7-es sorsfeladatot vállalt erre az életére.
Vegyünk egy másik példát:
- Születési dátum: 1998. 09. 02.
- Számítás: 1+9+9+8+0+9+0+2=38
- Kétjegyű számot kaptunk, ezért tovább számolunk, 3+8=11
- Látjuk, hogy újra kétjegyű számot kaptunk. Viszont mi már tudjuk, hogy a 11 sajátos jelentéstartalommal bír, tehát nem egyszerűsíthetjük tovább!
- Ebből láthatjuk, hogy aki 1998.09.02-án született, annak 38/11 lesz a sorsszáma.
Lássunk egy olyan dátumot, ami egy új problémát vet föl:
- Születési dátum: 1998. 12. 19.
- Számítás: 1+9+9+8+1+2+1+9=40
- Az összeg kétjegyű szám, amit tovább kell redukálnunk, ezért a keletkezett érték számjegyeit újból összeadjuk. 4+0=4.
- A sorsszám: 40/4-es lesz
- Vagyis, aki 1998.12.19-én született, az 40/4-es sorsfeladatot választott.
A 2000-es években születettek.
Ahogy említettem, a 2000-es évtől kezdődően, egy új kollektív feladat aktiválódik a világunkba. Az ezredforduló után születtek lesznek az első fecskék, aki ezt a feladatot a saját bőrükön tapasztalják majd meg. De nézzük miben más a számítást!
Eddig az 1900-as évekkel dolgoztunk, így az első két számjegy mindenkinél a 1 és a 9 volt. Ekkor úgy számoltunk, hogy az első két számjegyet összeadtuk, így 1+9=10-et kaptunk, ezután ehhez adtuk hozzá a többi számjegyet.
A 2000 utáni évek esetén az első két számjegy a 2 és a 0. Viszont most ezeket NEM ADJUK ÖSSZE, hanem egyszerűen HÚSZ-nak vesszük. Nagyon fontos különbség! Olyan ez, mintha egy szintugrás következne be ezáltal. Ettől kezdve mindenki 20 fölötti sorsszámmal fog indulni. Vagyis nem lesz már húsz alatti sorsfeladat. Ettől kezdve az önérvényesítésből átlépünk az együttműködésbe… Ezt, a következő részben fogjuk majd értelmezni.
Ha jobban belegondolunk, az ezredfordulótól kezdődően a 22 lesz a legkisebb szám, amit sorsfeladatként kaphatunk.
Nézzünk meg rögtön az évezred forduló legelső napját példaként:
- Születési dátum: 2000.01.01
- Számítás: 20+0+0+0+1+0+1=22
- Kétjegyű számot kaptunk, ezért tovább számolunk, 2+2=4
- Ekkor a sorsszám 22/4-es lesz.
Lássunk egy újabb példát:
- Születési dátum: 2019.08.29
- Számítás: 20+1+9+0+8+2+9=49
- Tovább egyszerűsítjük a számot: 4+9=13
- Ez még mindig kétjegyű, és nem tartozik, a speciális kétjegyű számok közé ezért tovább redukáljuk.
- Ekkor 1+3=4-et kapunk.
- Tehát a sorsszám a 49/4 lesz
És jöjjön egy utolsó példa a számításra:
- Születési dátum: 2008.08.21
- Számítás: 20+0+8+0+8+2+1=39
- Tovább egyszerűsítjük a számot: 3+9=12
- Ez még mindig kétjegyű szám, viszont a speciális kétjegyű számok közé tartozik, ezért nem kell tovább számolnunk.
- Tehát a sorsszám a 39/12 lesz
Összefoglalva:
- A sorsszámot a születési dátum számjegyeinek az összeadásával határozzuk meg.
- Az 1900-as években születetteknél az összes számot egyenként összeadjuk.
- A 2000-től, vagyis az ezredfordulótól, az első két számjegy 20-nak számítjuk az összeadás során.
- Az eredményül kapott kétjegyű szám jegyeit újra összeadjuk, egészen addig, amíg egyjegyű számot, vagy speciális kétjegyű számot nem kapunk.
- A 10, 11, 12, sajátos jelentéssel bír, ezért nem redukáljuk tovább őket, hanem ennek megfelelően fogjuk értelmezni őket a sorsfeladat meghatározásánál.
Mielőtt tovább lépnél, a munkafüzetedben határozd meg a saját sorsfeladatodat!
Ha szeretnéd, akkor nyugodtan számold ki a számodra fontos szereplőkét is, a füzetben erre is találsz majd helyet.
Ha végeztél, akkor lépj tovább a következő részhez, amiben a sorsfeladat értelmezését fogjuk kibontani.
Hagyjon egy választ!
Szeretne csatlakozni a beszélgetéshez?Nyugodtan járulj hozzá az alábbiakban!