Nézzük végig, hogyan is kell értelmezni az utolsó két szám alapján a gyakorlópályások feladatát.
Ha a számok megegyeznek, akkor nem kell minden szempontból gyakorolnunk az adott témát, hanem a fókusz elsősorban önmagunkon van. Vagy ahogy a korábbi részben írtam, a különböző analógiák kombinciói is szerepet játszhatnak a fejlődési témák értelmezésénél. Most vegyük sorra őket egyesével!
Amikor megegyezik az utolsó két szám?
- 11 Nagyon fontossá válik az önismeret, és meg kell tanulnia a helyes önérvényesítést, és jól kell képviselnie a saját érdekeit. Fel kell ismernie a jó értelemben vett EGO fontosságát. Jelenleg 9 éves ez a generáció, vagyis szülőként már láthatjuk ennek a jeleit. Legutóbb, 100 évvel ezelőtt születtek ezzel a feladattal.
- 22 Meg kell tanulnia a helyes együttműködést. Az emberi kapcsolataiban egyensúlyt kell teremteni, fontos, hogy ne rendelődjön alá másoknak, de ő se helyezze magát mások fölé. Fontos, hogy ne hagyja kibillenteni magát, ebből az egyensúlyi állapotból.
- 33 Bölccsé kell vállnia önmaga vonatkozásában. Fontos, hogy befelé figyeljen, és tudatosítsa a gondolatait. Fejlesztenie kell a kommunikációját, de hallgasson meg másokat is. Legyen nyitott mások igazságára is. Önreflexió.
- 44 Önmaga szerethetőségének a felismerése az alap feladata. Meg kell tanulnia, hogyan tud a saját vágyaival összhangban élni, és hogyan tudja megteremteni önmaga számára azokat az élményeket, amelyekben szeretve érzi magát.
- 55 Feladata a saját önállóságának a megteremtése. Fontos, hogy felismerje, hogyan tudja a külvilág körülményei ellenére szabadnak érezni magát, és tiszteletben tartani mások önállóságát is.
- 66 Felelősséget kell vállalnia saját magáért, az örömeiért, de a saját viselkedéséért, szavaiért, cselekedetéért is. Fel kell ismernie azokat a helyzeteket, amikor a saját bántó viselkedéséért másokra hárítja a felelősséget: „Ez nem az én problémám, a te dolgod, hogy mit érzel”. Egyensúlyt kell találnia a saját maga hibáztatása és a felelősség másokra hárítása között.
- 77 Önmaga elfogadása a cél, ez vonatkozik a külső megjelenésre, és a belső értékekre is egyaránt. Meg kell tanulnia felismerni, hogy mi az, amin változtatni tud, és megtenni, amit lehet. Amin pedig nem tud változtatni, azt meg kell tanulni elfogadni.
- 88 Az ő feladata az, hogy az anyagi helyzetét a saját kezébe vegye. Neki kell gondoskodni saját magáról, nem várhatja, hogy majd mások eltartsák. Meg kell értenie a pénz valódi értelmét, és meg kell tanulnia az öngondoskodást, és a pénzzel való bánásmódot.
- 99 Önállóvá kell válnia. Meg kell tanulnia, hogyan szűrje ki a környezetből érkező befolyásoló tényezőket, és el kell jutnia oda, hogy függetleníteni tudja magát tőlük. Saját értékrendje alapján kell élnie az életét.
Amikor az évszám nullára végződik.
Ilyen esetben a feladata, hogy az élet összes területén gyakorolja a 3. helyen álló számnak megfelelő témát. Ami azt jelenti, hogy a 3. helyen álló szám szempontjából, az összes szám témája fókuszba fog kerülni valamikor az élet során. Lesznek olyanok, amelyek csak egy rövid időre jelennek meg, de olyanok is lesznek, amelyek folyamatosan fel-fel bukkannak majd az évek során.
Nézzük meg, hogyan kell ezt értelmezni a 6-os szám vonatkozásában.
Aki 6-os gyakorló pályás, az vagy 1960-ban, vagy 1966-ban született. Az utóbbival már foglalkoztunk, most nézzük meg a 0-ra végződő évszámot. Ekkor a 6-os szám témáját, vagyis a felelősségvállalást kell a szülöttnek minden szempontból gyakorolnia.
Mit is jelent ez, vagyis mit kell gyakorolnia ebben az életében?
Felelős vagyok…
- … az önmegvalósításomért, és jól kell képviselnem a saját érdekeimet.
- … a külvilággal való kapcsolatomért, a másokkal való harmonikus együttműködésemért.
- … a kommunikációmért, a gondolkodásomért, a tudásomért, a saját bölcsességemért.
- …. a szeretetem kimutatásáért, és a hozzám közelállókkal való kapcsolatomért.
- … a saját szabadságom megteremtéséért, és mások szabadságának a meghagyásáért.
- … azért, hogy felismerem a saját felelősségemet, és azt is, hogy mikor kell meghagynom másoknak a felelősséget.
- … a saját értékítéletemért, hogy ítélkezem-e, vagy képes vagyok elfogadó lenni másokkal és saját magammal szemben.
- … az anyagi biztonságomért, és a pénzhez való hozzáállásomért.
- … a függetlenségemért, a befolyásolhatóságomért, az önállóságomért
A következő részben egy minta példán keresztül megnézzük, hogyan milyen kérdések vetődnek fel egy 1980-ban született gyakorlópályás életében.