Barion Pixel

II.MODUL

2. TÁRSADALMI KORLÁTOK

Az a társadalmi rendszer, amibe születünk, szabályok alapján működik. Ezek persze nagyon eltérőek is lehetnek egymástól, annak megfelelően, hogy milyen országba születünk.

Az, ami mégis összeköti a különböző országokat, az a pénz. Ha meg akarjuk érteni az események hátterében megbújó okokat, akkor azt szokták mondani, hogy kövesd a pénz útját.

Egy biztos, nagyon fontos szerepe van a földi életünkben a pénznek, amitől nem tudjuk függetleníteni magunkat. Éppen ezért ez az egyik legerősebb kényszerítő körülmény az életünkben.

Emiatt:

  • nem hagyom ott a munkámat,
  • nem lépek ki a boldogtalan házasságomból,
  • nem élem azt az életet, amit szeretnék,
  • nem utazom el oda, ahová vágyom,
  • stb

Érthető, hiszen ahhoz, hogy életben maradjunk, szükségünk van egy lakásra, amiben élhetünk és ételre, hogy működni tudjon a fizikai testünk. Mióta kijöttünk a barlangból, és megszűnt a vadászó, gyűjtögető életformánk, azóta ennek megteremtéséhez csereeszközre, vagyis pénzre van szükségünk. Ehhez viszont jobb esetben csak munkával juthatunk hozzá. Tehát, dolgoznunk kell, hogy legyen pénzünk és meg tudjuk teremteni az életben maradáshoz szükséges feltételeket. Ez az alap, ami már maga egy korlát.

És akkor még arról nem is beszéltünk, hogy a kikapcsolódás és a szórakozás is fizetős. Ha el akarunk utazni valahová, vagy ha el akarunk menni színházba, moziba vagy egy koncertre, esetleg szeretnénk megvenni egy könyvet, ahhoz is pénzre van szükségünk. Persze, ha jól belegondolunk, ez is egy cserekereskedelem. Hiszen azok, akik szórakoztatnak minket, beleteszik a tudásukat, a tapasztalatukat, az idejüket ebbe az egészbe, és mi ezt fizetjük meg. Tehát nem az a kérdés, hogy szükségünk van-e a pénzre, hanem az, hogy hol van az az egészséges határ, ahol még mi uraljuk őt, és nem ő minket. Ez egy nagyon fontos kérdés a szabadság szempontjából.

Pár évvel ezelőtt egy régi ismerősöm keresett föl, évek óta nem hallottunk egymásról. Első körben arról beszélgettünk, hogy kivel mi történt az elmúlt években. Amikor elmeséltem neki, hogy mindhárom gyerekem kirepült, és bontogatják a szárnyaikat, akkor örömmel felkiáltott, hogy „Szuper, akkor most még többet tudsz dolgozni!”. Döbbenten néztem rá, azután vettem egy nagy levegőt, és azt mondtam, hogy „Nemmostantól kezdve szeretnék több időt magammal tölteni”.  Szerintem nem értette…

Amíg a gyerekek nem állnak a saját lábukra a mi feladatunk róluk is gondoskodni. Ez egy hatalmas nyomás rajtunk, szülőkön. Emiatt esteleg benne kell maradunk egy rosszul működő kapcsolatban, nem lépünk ki a rosszul fizető, de mégis biztonságot nyújtó munkahelyről, mert mi lesz, ha nem úgy jönnek össze a dolgok, ahogy szeretnénk? Itt már sokkal nagyobb a felelősség. Amikor viszont önállósodnak, akkor már kicsit lazíthatunk. Előtérbe kerülhetnek azok a dolgok is, amelyek eddig háttérbe szorítottunk, mert nem volt rá időnk, pénzünk, vagy esetleg erőnk a kettő, vagy három műszak után.

Amikor még itthon voltak a gyerekek, volt egy pont az életemben, amire nagyon tisztán emlékszem. Akkor már kb. 10 éve kiléptem az állami szférából és saját magam ura voltam. Hétköznap egyéni konzultációkat tartottam estig, 2-3 hetente szombaton egész napos családállítást vezettem. Egyre többen jöttek és én nem tudtam nemet mondani.

Egy nap hirtelen ráébredtem arra, hogy nincs se erőm, se időm, hogy magammal és a gyerekeimmel foglalkozzam. Átkapcsoltam egyfajta túlélő üzemmódba. Döntenem kellett, hogy megér-e ennyit az egész. Feláldozom azt, ami a legfontosabb a számomra, a gyerekeimmel való kapcsolatomat és saját magamat azért, hogy másoknak segítsek. (szerintem ezen minden segítő foglalkozású átesik valamikor)

Azért vállaltam ennyi munkát, hogy biztonságot teremtsek, miközben érzelmileg már csak akkor tudtam adni nekik, ha megfeszítettem magam. Tulajdonképpen a saját életerőmből adtam… Ekkor megkérdeztem magamtól, hogy tényleg megéri? Muszáj erőn felül is vállalnom? Erre erősített rá annak idején a háziorvosom, amikor az mondta: „Ha meghalsz, azt fogják mondani, milyen kár érte, milyen fiatal volt. Azután mennek és találnak helyetted másikat!” Pontosan… ilyen az élet! Csupán a gyerekeim maradnak anya nélkül, ők nem fognak helyettem másikat találni.

Gyakran az értük hozott áldozattal, pontosan őket áldozzuk fel és az együtt töltött közös órákat, közös élményeket. Én akkor megálltam, és átszerveztem az életemet. Megtanultam nemet mondani, határokat kijelölni, sokszor saját magamnak is. Ez volt a legnehezebb! Kezembe vettem az életemet és nem hagytam, hogy bedaráljon a még több munka, a még több pénz, a még több siker.

Persze kereshetnék kétszer annyit is, de minek és főleg milyen áron? És ez nem arról szól, hogy szegénység tudatban élek, hanem pont arról, hogy mindenem meg van, amire szükségem van. És ez a legfontosabb. Mindannyian mások vagyunk, más igényszinttel és ez így van jól.

Viszont a legfontosabb, hogy megtaláljuk az arany középutat, és ne veszítsük el önmagunkat közben.

II. modul feldolgozottsága
0 hozzászólás

Hagyjon egy választ!

Szeretne csatlakozni a beszélgetéshez?
Nyugodtan járulj hozzá az alábbiakban!

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

2024 © Copyright | lelkunkkodjai.hu | e-mail: nora@lelkunkkodjai.hu | A böngészés és bankkártyás fizetés biztonságát SSL védelem garantálja
HTML Snippets Powered By : XYZScripts.com