Barion Pixel

I.MODUL

6. A GYERMEK ELHAGYÁSÁNAK KARMIKUS HATÁSA

Most nézzünk egy másik példát a gyermekvállalás témakörére.

De most a másik irányból fogjuk megközelíteni az eseményeket. Most az előző életből indulunk ki, és megnézzük, hogy a cselekedeteinknek milyen hatása, következménye lehet a jelen életünkre.

  • Tegyük fel, hogy az előző életedben gondatlan voltál egy gyermekkel, és ő emiatt megsérült, esetleg meghalt.
  • Vagy erőszakos, kötekedő ember voltál, aki nem tudott az indulatain uralkodni, és fizikailag bántalmaztad a gyermekedet, esetleg valaki másét…
  • Esetleg lányként szültél egy olyan világban, ahol ez a szégyennel, a kitaszítottsággal, a megbélyegzéssel volt egyenértékű, és ezért elhagytad a gyermekedet.
  • Vagy például annyira szegény voltál, amikor megszültél, hogy nem tudtad volna felnevelni őt, ezért lemondtál róla…
  • Vagy olyan élethelyzetben, vagy olyan apától született gyermeked, ami vállalhatatlan volt a számodra, ezért örökbe adtad, vagy csupán letetted a templom lépcsőjére.
  • Minden helyzet a gyermekről és a felelősségvállalásról szól.

Nézzük milyen hatással lehet ez a jelen életedre:

  • Jelen életedben meg kell tapasztalnod azt, hogy mennyire értékes dolog az anyaság. Ennek következtében most lehet, hogy nagyon nehezen tudsz megfoganni, pedig mindent megteszel érte.
  • Az is előfordulhat, hogy többször elvetélsz, esetleg mindig ugyanabban a hónapban. Általában egészségileg minden rendben van veled és a pároddal is, mégsem jön a baba.
  • A másik feladat, hogy meg kell tanulnod felelősséget vállalni egy, vagy akár több gyermekért. Gyakran a kiegyenlítődés úgy történik, hogy megszületik újra ugyanaz a lélek hozzád, de valamilyen egészségügyi problémával, esetleg fogyatékossággal, és egész életében gondoskodnod kell róla. Nem büntetésből, hanem hogy helyrehozd azt, ami történt, szeretetből. A lélek síkján bevállaltad ezt a helyzetet! Ő pedig segít neked a tanulásban, mert ez az ő számára is hatalmas tapasztalás. Ez a lehető leggyorsabb útja a fejlődésnek mindkettőtök számára!

Természetesen az előző életből hozott programmok hatása a jelen életünkre, ennél sokkal összetettebb.

Mi általában a másik irányból indulunk ki, vagyis a jelen életünk nehézségeinek az okát próbáljuk feltárni, megfejteni, értelmezni.

Mégis úgy gondoltam fontos, hogy lássuk azt is, hogy egy-egy döntésünk, milyene hatással lesz karmikus szempontból a következő életünkre.

A lényeg hogy belássuk, nincsenek véletlenek. Minden nehézség, ami most történik velünk, az egy előző életeink következménye. Valamit meg kell most tanulnunk ezáltal. Ez nem jelenti azt, hogy egész életedben cipelned kell a terhet, de amig nem tanulod meg, amit elterveztél, addig nem enged a szorítás.

De tudnod kell, hogy nem a sors a hibás ezért!

TE MAGAD DÖNTÖTTÉL ARRÓL, HOGY MIT FOGSZ BEVÁLLALNI ERRE AZ ÉLETEDRE!

I. Modul teljesítettsége
2 hozzászólás
  1. Stringovics Nikoletta
    Stringovics Nikoletta says:

    A kiegyenlítődést követően, a másik fél, aki hivatott volt arra, hogy az ő viselkedése által megtanulhassuk mit kellene másképp csinálni, benne marad az életünkben? A feladatát „elvégezte”, vagy tanultunk belőle, vagy nem, de ő a szerepét eljátszotta. Bár lehet, hogy épp az által, hogy ő bevállalta a „tanító” szerepet, maga is elkövetett egy olyan hibát, amire őt kell ráébreszteni ebben, vagy a következő életben. A kérdésem lényege, hogy meddig tart 1-1 emberrel ez a sorsping-pong?

    Válasz
    • Nóra
      Nóra says:

      Ha létrejön a kiegyenlítődés, akkor két lehetőség van. Ha csak ez hozott össze minket, akkor itt megszakadhat a kapcsolat, de dönthetünk úgy is, hogy „tiszta” lappal folytatjuk. Persze így benne van a pakliban, hogy későbbiekben újabb sérülést okozunk egymásnak, és ha nem tudjuk lerendezni, akkor ezzel új karmikus feladatot is teremthetünk. Ezt pedig majd a következő életben fogunk kiegyenlíteni.
      Mivel a születésünk előtt átmegyünk a felejtés folyóján, így ezen a síkon a tanítás nem tudatosan történik. Vagyis itt és most, nem azért okozunk fájdalmat a másiknak, hogy ezáltal az ő lelkét hozzásegítsük a fejlődéshez. Egyszerűen csak jön egy késztetés, és tesszük, amit kell, és bizony előfordul, hogy túltolhatjuk a szerepünket. Ekkor tovább folytatódhat a kiegyenlítősdi addig, amig le nem cseng a tartozás.
      Hogy meddig tart ez a karmikus ping-pong?
      Ez jó kérdés, amire persze nem létezik konkrét válasz. Ugyanis a lecsengés folyamata függ a két lélek fejlettségi szintjétől. Vagyis attól, hogy mennyire érettek, és mennyire képesek itt a földön tudatosan létezni. Vagyis ez egy páros játszma, illetve általában többen is részt vesznek ebben a folyamatban.
      Nem véletlenül születnek le a lelkek csoportosan, és persze ilyenkor a szerepek is folyamatosan változnak. Van, amit szülő-gyerek kapcsolatban könnyebb megtanítani, és van amire inkább a párkapcsolat a megfelelőbb.
      A lényeg, hogy fejlődjünk, és aközben a másik felet is hozzásegítsük a saját fejlődéséhez. 🙂

      Válasz

Hagyjon egy választ!

Szeretne csatlakozni a beszélgetéshez?
Nyugodtan járulj hozzá az alábbiakban!

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

2024 © Copyright | lelkunkkodjai.hu | e-mail: nora@lelkunkkodjai.hu | A böngészés és bankkártyás fizetés biztonságát SSL védelem garantálja
HTML Snippets Powered By : XYZScripts.com