Barion Pixel
  • VIRÁGOK - ÁSVÁNYOK - TERÁPIA

ENERGETIKAI KIEGYENSÚLYOZÁS VIRÁGESSZENCIÁKKAL

ENERGETIKAI KIEGYENSÚLYOZÁS VIRÁGESSZENCIÁKKAL

Ez a konzultáció neked szól

Ha nem csak a tüneteket akarod csökkenteni, hanem a problémák valódi okának megoldására törekszel.

Ha el tudod fogadni, hogy információs mezőben élünk, és energetikailag mindannyian hatással vagyunk egymásra.

Ha hiszel abban, hogy minden élő szervezet sajátos rezgésszinttel, és egyedi mintázattal rendelkezik.

Ha el tudod fogadni, hogy a növények, és ásványok is képesek energiamintázatukkal hatni ránk.

Ha nyitott vagy arra, hogy a problémáidat egy alternatív módszer segítségével közelítsük meg.

Hogyan tudnak neked segíteni a virágesszenciák?

Minden élőlény egyedi rezgéssel rendelkezik, amivel hatást tud gyakorolni a körülötte lévő világra.

Így van ez az emberek, az állatok, a növények, és az ásványok esetében is.

Nem véletlenül érezzük magunkat jól, vagy éppen rosszul egy másik élőlény közelében.

Vagyis az az információ, amit kisugároz, hatással van a közérzetünkre, és energiaszintünkre egyaránt.

Azt már senkinek sem kell bizonyítani, hogy a testi egészségünk megbillenése lelki okokra vezethető vissza.

Vagyis, ha rájövünk arra, hogy milyen érzelem borította fel az egyensúlyi állapotunkat,

akkor a kezünkbe kerül a megoldás kulcsa.

Ehhez már csak arra van szükségünk, hogy megtaláljuk  azt a szert, ami éppen ezt az érzelmi állapotot tükrözi.

Ennek használatával pedig megszűnik a rájuk jellemző érzelmi kibillenés.

A virágesszenciák segítségével a lélek visszatalál az egyensúlyi állapotába, majd ennek hatására beindul

a szervezet öngyógyító mechanizmusa is. Tehát a test lélek közötti összekapcsolódás itt is tettenérhető.

 Az 1930-as években Edward Bach homeopátiás orvos általa tanulmányozott vadvirágok segítségével 39 féle

lelki állapotot azonosított, és el is készítette ezekből a ma is használatos esszenciasorozatot.

A későbbi évek során pedig tovább bővült a sor, és követői újabbnál újabb lelki kibillenésekhez készítették

el a mai modern kor problémáival is rezonáló szereket.

Ehhez 160 féle virágesszencia áll a rendelkezésemre. Tuti megtaláljuk benne azt, ami oldja a Te problémádat. 😉

AZ ÁLTALAM HASZNÁLT ESSZENCIÁK A KÖVETKEZŐK

Bach, Maui virág, Maui drágakő, Perelandra kert, Perelandra rózsa, Éden, Shadow Defense Orchidea esszencia,

Spektrolite Orchidea esszencia, Bailey Early Purple Orchidea, Clesring & Releasing Aura Spray,

Microbiologiai ballance

Hogyan működik az online konzultáció?

1. lépés

Időpont egyeztetést követően Messengeren, vagy Skypon kersztül átbeszéljük az aktuális helyzetedet, és azt a problémát, amely jelenleg a legnagyobb nehézséget okozza a számodra.

2. lépés

Mivel a konzultáció során online kapcsolatban vagyunk, így rá tudok hangolódni a Te energetikai rendszeredre, és kitesztelem azokat a virág esszenciákat, amelyek a jelenlegi állapotoddal rezonálnak.

3. lépés

Átbeszéljük az esszenciák jelentését. Vagyis feltárjuk, hogy az adott probléma milyen érzelmeket aktivál be nálad. Ez alapján láthatóvá válik, hogy hol billent meg egyensúly, és milyen korábbi minták kapcsoltak be nálad a probléma következtében.

4. lépés

Kitesztelem, hogy milyen gyakorisággal, milyen adagolásban, és hová cseppentve kell használnod a cseppeket. Kitérünk a tárolására is, majd ezt követően elkészítem a személyre szabott esszenciakeverékedet. Ha maradt még kérdésed, akkor ezt  megbeszéljük.

Információk

A konzultáció Messengeren, vagy Skype-on keresztül történik, az időtartama 45 perc.

A személyes esszencia kombinációdat postán küldöm el a számodra a konzultációt követően, az általad megadott címre.

Hogyan tudsz jelentkezni a konzultációra?

Töltsd ki a kapcsolati űrlapot a neved és az email címed megadásával, majd az üzenetbe írd le pár mondatban a problémádat, amire szeretnél megoldást találni.

A cseppek kb. másfél hónapig elegendőek, az alkalmazás gyakoriságának függvényében.

A számodra szükséges esszenciák értelmezéséről hangfelvételt készítek, amit a konzultáció után elküldök neked.

A 45 perces konzultáció díja: 16.000 Ft, ami már tartalmazza az esszenciát és a postaköltséget is.

Add meg az adataidat, majd kattints a „jelentkezés elküldése” gombra és hamarosan felveszem veled a kapcsolatot!

Várom a jelentkezésedet! 🌸

ITT TUDSZ JELENTKEZNI A KONZULTÁCIÓRA?

2024 © Copyright | lelkunkkodjai.hu | e-mail: nora@lelkunkkodjai.hu | A böngészés és bankkártyás fizetés biztonságát SSL védelem garantálja
HTML Snippets Powered By : XYZScripts.com