Az év nagy kérdése, hogyan tudjuk felismerni, és kijelölni a határainkat, és hogy is állunk az elfogadással.

Vagyis mi történik, amikor korlátozni akarnak minket? Mi az, amit még elfogadunk, és mi az, amit már nem tűrünk. Ez az év fókuszba helyezi ezeket a kérdéseket. De nézzük meg hogyan…

A mostani bejegyzésben tovább folytatom a 2023-as év boncolgatását a SORSKÓD rendszere alapján.

Olvass tovább

Ebben az évben a szabadság témája kerül az életünk fókuszába a sorskód rendszere szerint.

A Covid évek bezártsága, majd a háború félelme, és a szorongató infláció kapcsán felmerül bennünk a kérdés, hogy miben áll a szabadságunk valójában…

Az elmúlt években történt események hatására szembe kell néznünk azzal, hogy minden kezd megváltozni körülöttünk. Bekorlátozódtak a körülményeink, beszűkült a mozgásterünk, és lecsökkentek az anyagi lehetőségeink.

Persze a problémák nem véletlenül lépnek be az életünkbe. Valamit meg kell tanulnunk általuk. Az elmúlt években elindult egy folyamat, ami a korlátokhoz való viszonyunkat kezdte felszínre hozni. A most következő év pedig ráfűződik erre, de most már konkrétan elénk hozza a szabadság témáját.

Ahhoz hogy megértsük miről is szól ez valójában, ahhoz meg kell fejtenünk az idei év számainak az üzenetét.

Olvass tovább

A következő napok fókusza az akaratérvényesítés és az együttműködés összehangolása.

Ismét egy érdekes ciklushoz érkeztünk.

Tegnap, 2022. 11. 11-én csupán 1-es és 2-es energiák uralták a teret, és 4:3 volt az arány az akarat, és az önérvényesítés (1) javára. A mai napon viszont fordul a kocka és az együttműködés (2) lesz túlsúlyban a másikhoz képest.

Olvass tovább

Mi vár ránk a következő hetekben a SORSKÓD értelmezése alapján?

Ebben a hátralévő két hétben kicsúcsosodnak az energiák, egyszerre leszünk a bölcsesség, és a szeretet szempontjából számon kérve.

Az elmúlt hónapok történései mély belső átértékelésre késztettek mindannyiunkat. Most kiderül, hogy hová jutottunk legbelül, önmagunkban a bölcsesség és a szeretet témájában.

Megvizsgáljuk, hogy mire érdemes figyelnünk, hogyan szemléljük az eseményeket, és mit is jelent az új időminőség megjelenése a világunkban.

Olvass tovább

Vajon milyen kollektív fejlődési lehetőség rejlik az elmúlt két évünkben, és mi áll még előttünk?

Ahhoz hogy megértsük, hogy milyen fejlődés elé állított minket a Covid helyzet, és mi várható az előttünk álló időszakban, ehhez ismét a számokhoz fordulok segítségért.

Az előző bejegyzésben olvashattad a 2022-es év numerológiai elemzését a SORSKÓD rendszere alapján.

Ha még nem olvastad, akkor itt találod ezt a bejegyzést: 2022-ES ÉV SZÁMMISZTIKAI ELEMZÉSE

Ebben a bejegyzésben viszont folyamatában fogjuk megvizsgálni a COVID időszak által érintett 2020-as, 2021-es valamint a mostani 2022-es évet.

Olvass tovább

Milyen kollektív fejlődési lehetőséget rejt magában a 2022-es év?

Vagyis mi vár ránk az elkövetkező évben a hagyományos számmisztika és a SORSKÓD rendszere alapján?

A sorsunk kódjait a születési dátumunk számjegyei rejtik magukban. Nincs ez másképp akkor sem, amikor az évek „születésével” foglalkozunk. A naptári évünk fordulópontja mindig január elsejére esik, tehát ez a dátum két darab 1-est mindenképpen tartalmaz. Ezért mindig az évszám mutatja meg azt a fejlődési utat, amit kollektíven be kell járnunk az előttünk álló 365 napban.

Olvass tovább